A reformáció 500. évfordulójának margójára – Dicsőfi Balázs teológus írása

Ez az írás 2017. október 30-án született, és a Metodista egyház vezetésének lett elküldve. Rendkívüli módon nyomasztott ugyanis bennünket, hogy egy ilyen kicsi -elvileg evangéliumi- egyház is, mint a metodista, hitéletében és gyakorlatában mennyire elvesztette a biblikus látását. A dokumentumot megküldtük az egyház vezetésének azzal, hogy ez alapján döntse el, van-e helye gyülekezetünknek, missziónknak a metodista egyháztestben. A megdöbbentő az volt, hogy két hónap múlva a vezetés lejött hozzánk és közölte: írásunk mindenben biblikus, nincs benne semmi hiba. A nagy kérdés: akkor miért nem így vezetik az egyházat????


Látásunk Krisztus egyházáról

Az EGYHÁZ, ahogy Krisztus rendelte sem nem katolikus, sem nem evangélikus, sem nem református, adventista, pünkösdi, metodista, baptista, vagy bármilyen más felekezetű. A Bibliából nem lehet kiolvasni semmilyen felekezetet sem. Ezen felül Krisztus egyháza végképp nem templom, pap, meg liturgia, vagy bármilyen földi intézményesült struktúra, ahogy azt ma az emberek tévesen gondolják, hanem lelki “intézmény”, azaz Krisztus Jézusban bemerítkezett egy-lélek közösség! Ezért nem akart például sem Luther, sem Wesley új “egyházat” létrehozni. Sőt Luther magát az “egyház” szót is “vak”  szónak nevezte, és sokkal inkább a “keresztény nép” kifejezést szerette volna használni. 

Az Ecclessia, – ami annyit jelet: a kihívottak közössége – ahogy Krisztus rendelte nem más, mint a Krisztusban hívők egyetemes közössége, legyenek bármely templomban, bármely gyülekezetben, bármely városban, bárhol a világon. Ezért hívták régen khatolikosznak, azaz egyetemesnek.

Az egyház tehát Krisztus teste, az újjászületett hívek egyetemes közössége…

Látásunk az egyháztagságról

Krisztus EGYHÁZÁNAK tagja mindenki, aki újjászületett és megtért, mindegy, hogy katolikus, evangélikus, református, vagy bármely más közösségben éli is meg hitéletét, és senki sem tagja, aki nem született újjá víztől és Lélektől (Jn 3,5) és nem tért meg, töltsön be akár papi, vagy püspöki hivatást. Hiszen nem attól lesz valaki keresztény (azaz Christianos, ami annyit tesz Krisztus követő), hogy valamely “egyház” gyerekkorában tagságába belekereszteli, vagy mert oda jár, hanem attól, hogy az Úr megszólítja őt az Igéjén keresztül, bűnös és istentelen életét a Szentlélek segítségével felismeri, megvallván bűneit a Szentlélek kegyelméből újjászületik, majd ezután régi bűnös útját elhagyja és az Úrnak tetsző életet él. (gyümölcseiről ismeritek meg)

A biblia értelmezése szerint tehát az EGYHÁZAT nem tekintjük földi intézménynek, hanem a lelkek egyetemes közösségének, melynek a feje a Krisztus Jézus. Nem gondoljuk tehát, hogy az “egyházat” a kinevezett vezetője (pápa, püspök) irányítja és azt sem, hogy az emberek által alkotott egyháztörvények magasabb rendűek a szentírás tekintélyénél. Ugyanakkor belátjuk, hogy a törvényes működés érdekében szükség van valamilyen szervezeti működési formára, amit a magyar jog az egyháztörvényben fogalmaz meg. Ilyen értelemben tekintünk az “intézményesült egyházra”, amelynek keretében állunk meg a világ előtt. Az “egyház” számunkra tehát nem cél, sem nem követendő intézmény, hanem a keret. A követendő egyedül a Krisztus Jézus.

Gyülekezeti közösségünk nem törekszik továbbá senkit meggyőzni arról, hogy megtérése, vagy hitre jutása utáni megkeresztelkedésekor hivatalosan is csatlakozzon valamilyen felekezethez (így például a Metodista egyházhoz), hiszen az ő belépése a KRISZTUS EGYHÁZÁBA a hitre jutással és Krisztus pecsétjével megtörtént. Az Úrnak gyűjtünk tehát és nem valamilyen földi intézménynek!

Látásunk a Lelkészekről, szolgálókról

A szentírás igéit alapul véve azt látjuk, hogy a lelkészeket, szolgálókat egyedül az Úr hívhatja el, Ő készíti fel őket a szolgálatra, és a Tőle való elhívás valósságát gyümölcsökkel vissza is igazolja. 

(Jn 15,16; Apcsel 20,28; 2 Kor 3,5-6; Zsidó 5,4; 1 Thess 2,4; 1 Tim 1,9)

Nem gondoljuk tehát, hogy a “földi egyház”, vagy a püspök mint intézmény, lelkészi vagy szolgálói kinevezési hatósággal rendelkezik, mert nem attól lesz, vagy nem lesz valaki lelkésszé, hogy megfelelvén a Metodista egyház belső törvényeinek (a lélek elhívásával, vagy anélkül) a püspök kinevezi. Sőt, a hazai protestáns egyházakban ma már világosan látszik hova vezet az az istentelen gyakorlat, hogy élő hittel nem rendelkező lelkészek és püspökök hasonlóan hitre nem jutott és elhívással nem rendelkező embereket szentelnek fel lelkészi szolgálatra. (Arról meg nem is beszélve, amikor egy Jézus által már elhívott, szolgálatát gyümölcsökkel visszaigazolt szolgáló elismerését földi egyháztörvényre hivatkozva püspökök elutasítják, késleltetik, felülbírálják. (Mk 7,8-9)

Mi ezt követni nem akarjuk!

Megfontolásra utaljuk továbbá mindazok szolgálatának újragondolását, akik bár évek, évtizedek óta regnálnak egy-egy gyülekezetben, de szolgálatuknak sem jó illata, sem látható gyümölcsei nincsenek. Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az ilyen elhívás valóban az Úrtól való.

Nem tudunk egyet érteni a női lelkészek felszentelésével

Igei alapokon állva úgy látjuk,  hogy az “egyház és a püspök” Isten igéjén túllépve, azzal ellentétesen cselekszik, amikor női lelkészeket szentel fel és állít szolgálatba ahelyett, hogy felismerné az egyes gyülekezetekben a padsorban ülő és valódi elhívással rendelkező testvérek szolgálati potenciálját, valamint azt, hogy Isten a gyülekezetek vezetője és feje, és ha “ő nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők!” Ha egy gyülekezet vezetésére az Isten nem hív el férfi testvért szolgálni, akkor igeellenes emberi megoldások helyett (nőt nevezünk ki lelkésznek) látásunk szerint ezt az Isteni akaratot alázattal el kellene fogadni, és imában hordozni, amíg az Úr kegyelméből más nem történik.

Ezzel kapcsolatban ajánljuk gyakorlati alkalmazásra a Metodista egyház rendjének 132 cikkelyének elméletben jól és világosan megfogalmazott, gyakorlatban kevésbé, vagy alig megvalósított szakaszát:

132. cikkely: Elhívás és ajándékok a vezetői feladatokra

“A metodista tradíció elismeri azt is, hogy Isten a laikusokat ugyanúgy felruházza és elhívja az egyház vezetésére, mint a felszentelt személyeket. Az így értelmezett vezetői szolgálat különös jelentőséggel bír a misszióban és a gyülekezeti munkában.“

Gyülekezetvezetés

Az ige a gyülekezet vezetésére véneket (presbiterosz) és felvigyázókat (episzkoposz) rendel. Az ige világosan beszél róla, hogy a két fogalom bibliai váltófogalom, azaz a jelentése egy és ugyanaz. Nincs tehát különbség lelkész és presbiter között abban az értelemben, ahogyan az, az idők során az egyházakban megszilárdult, miszerint a lelkész az egyházi, a presbiter a világi elöljárója a gyülekezetnek.

Az is világos, hogy Isten gyülekezetében még a legegyszerűbb szolgálatra is csak olyan embert szabad választani, aki “telve van Szentlélekkel”, azaz élő hitre jutott testvér (Apcsel 6,1-10)

Az ige világosan beszél arról hogy elöljáró csak:

    1. élő hitű
    2. egyfeleségű és férfi ember lehet, aki
    3. házas és példaértékűen vezeti családját

(1Tim 3,1-7; 1Tim 5,17; Tit 1,5-9)

Ezek alapján elutasítjuk azt a gyülekezeti gyakorlatot és hagyományt, hogy egyes gyülekezetekben megengedik:

    1. hitre nem jutott emberek presbitériumi szolgálatát
    2. nők presbitériumi szolgálatát
    3. a presbiter és a lelkész funkció szétválasztását
    4. “lelkészek” privilegizálását a sakramentumok és kauzális szolgálatok ellátására

Látásunk a Sakramentumokról

Hiszünk abban, hogy az Úr Jézus csupán két szentséget alapított és rendelt, hogy megtartsuk az ő második eljöveteléig: az Úrvacsorát és a keresztséget.

Úrvacsora:

Presbitériumunk egyhangú látása, hogy az úrvacsora az egyik legszentebb és legbensőségesebb kapcsolat és közösség az Úrral és a hívek (kihívottak) egyetemes közösségével; hogy az úrvacsora maga az Úr vacsorája, ahová személyesen Ő hívja meg az övéit, amely az emlékezés és a vele való egyé válás vacsorája, amelyben az Úr önmagával táplál minket az örök éltre, ezért a gyülekezetben óvni és őrizni szükséges az úrvacsorai közösség tisztaságát, és tanítani a gyülekezetet, hogy:

  • az úrvacsora az egyik legszentebb és legbensőségesebb kapcsolat és közösség az Úrral és a hívek (kihívottak) egyetemes közösségével;
  • hogy az úrvacsora maga az Úr vacsorája, ahová személyesen Ő hívja meg az övéit, amely az emlékezés és a vele való egyé válás vacsorája, amelyben az Úr önmagával táplál minket az örök éltre, ezért:
    • meg nem tért, újjá nem született ember ne vegye (Mt 7,6)
    • nyilvánvaló bűnben élő ember ne vegye, akkor sem, ha magáról azt állítja újjászületett! (1 Jn 1,6; 1 Jn 2,3-6)
    • hogy valódi mély bűnbánat és a méltatlanság teljes átélése szükséges a méltóvá váláshoz (1 Kor 11,28; 1 Kor 10,12)
    • hogy szükséges előfeltétel, hogy rendezett legyen a kapcsolatunk az Úrral és embertársainkkal (Mt 5,23-24; Lk 10,27)
    • Hogy nem állhatunk meg önigazultan az Úr oltára előtt, és nem követelhetjük az Úr vacsoráját magunknak arra hivatkozva, hogy mi már milyen régi gyülekezetbejárók vagyunk, vagy mert nekem ez jár becsapván önmagunkat és a Szentlelket! (Mt 22,11-14;  Apcsel 5,1-11)

Hisszük, hogy aki nem így gondolja, azt tanítani és inteni kell, s nem az a szeretetlenség, hogy őt mentő szándékkal távolt tartjuk az Úrvacsora vételtől, hanem az a szeretetlenség hogy bűnei ellen szót nem emelvén igazoljuk azt, és belealtatjuk a hitetlenségébe vagy bűneibe, s így asszisztálunk ahhoz, hogy a vallásosságban megmaradva valóban kárhozatot egyen és igyon magára.

Elutasítjuk tehát azt a gyakorlatát, hogy az egyház nem gyakorolja a gyülekezeti fegyelmet (Mt 18) nem tanítja helyesen és nem követeli meg az Úrvacsorai tisztaság megőrzését és olyan embereknek is oszt úrvacsorát, akik:

  • nincsenek újjászületve
  • nyilvánvaló bűnben vannak
  • megszokásból, valódi bűnbánat gyakorlása nélkül járulnak az Úr szent asztalához.

Nem látjuk igei alapját annak a mai egyházi gyakorlatnak sem, hogy úrvacsorát csak a “lelkész, főleg felszentelt lelkész” szolgáltathat ki. Az apostolok cselekedeteiben azt látjuk, hogy a testvérek házanként összejöttek, és hetente megtörték a kenyeret (Apcsel 20,7). Mivel már a korai egyházban sokkal több házi gyülekezet volt, mint ahány apostol, nyilvánvaló, hogy már akkor elégséges volt az élő hitre jutott testvér szolgálata.

Keresztség:

Alapvetően nem ismerjük a metodista egyház keresztelési gyakorlatát azon kívül, hogy az egyházrendjük indoklás és igehelyek említése nélkül ezt írja:

“A keresztség nemcsak a hitvallás jele és nemcsak az az ismertetőjel, amellyel a keresztyének különböznek azoktól, akik nincsenek megkeresztelkedve, hanem jelképe az újjászületésnek is. A gyermekkeresztséget az egyházban fenn kell tartani.” (MME ER Tanításunk 17. cikkely)

Alapvető észrevételünk, hogy ebben a rövid cikkelyben már önmagában is ellentmondás van. Mert ha a keresztséget a MME az újjászületés jelének tekinti, akkor miért rendel keresztelni olyan személyeket (csecsemők és kisgyermekek), akik életállapotukból kifolyólag nyilvánvalóan képtelenek az újjászületés és hitre jutás bibliai értelemben vett “teljesítésére”?

Alapvető látásunk a keresztségről, hogy az a hitre jutás következménye, amely bűnbánatból és engedelmességből fakad. (Apcsel 2,38; Mt 5,37)

Jézus azt parancsolta az apostoloknak, hogy tanítsanak minden népet az ő parancsolatainak megtartására, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, hogy megtartsák mindazt amit Ő parancsolt nekik. (Mt 28).

Ezekből az igékből, s a szentírás egyéb szakaszaiból is azt látjuk, hogy a keresztséget meg kell, hogy előzze a tanítás, és élő hitre jutás, amire egy csecsemő nem képes.

Mindazonáltal, mivel a keresztséget nem látjuk üdvkérdésnek, nem kívánunk mélyreható hitvitát folytatni metodista testvéreinkkel erről a kérdésről, azonban fenntartjuk azon látásunkat, hogy:

  • hitetlen szülők gyermekeit semmiképpen sem
  • élő hitre jutott felnőtt embert saját kérése alapján mindenképpen részesítünk a keresztség szentségében

Amennyiben egy házaspár csecsemő gyermekének keresztelési igényével jönne hozzánk, főleg úgy, hogy nem gyülekezetünket rendszeresen látogató személyekről lenne szó, mindenképpen a szülők bibliatanulmányozásának szükségességét követelnénk meg elsőnek. Meggyőződésünk, hogy amennyiben a szülők élő hitűek, és alapos bibliatanulmányozásban vettek részt, a Szentlélek meggyőzi őket a gyermekkeresztség szükségtelenségéről.

Ezen felül kifejezetten elutasítjuk azt a mai protestáns gyakorlatot, hogy statisztikai célzattal bárki emberfia gyerekét megkereszteljük népi folklórból, vagy szép “keresztény hagyományra” hivatkozva.

Összegezve:

Valljuk: 

  • a Szentírás egyedüli és kizárólagos tekintélyét
  • hogy az EGYHÁZ, Krisztus teste, a hívek egyetemes közössége, s mint ilyen, lelki közösség
  • hogy a felekezetek csupán emberi csinálmányok, s hogy GYÜLEKEZET csak egy van, amely a Krisztuséé, melynek Ő a feje, melyet Ő kormányoz az Ő Szentlelke által
  • hogy az “egyház” mint földi intézmény nem több, mint egy a törvényesség kereteit szolgáló polgárjogi keret.
  • hogy az egyháztagság csak hitre jutással jöhet létre, ami önmagában is elegendő,
  • hogy a “lelkész” az, akit arra az Úr Lelke által elhív és akinek szolgálatát Ő gyümölcsökkel vissza is igazolja,
  • hogy az Úr a gyülekezetek vezetésére véneket és felvigyázókat rendelt
  • hogy az episzkoposz és presbiterosz szavak bibliai váltófogalmak
  • hogy a gyülekezetben óvni és őrizni szükséges az úrvacsorai közösség tisztaságát
  • hogy a gyermekkeresztség nem üdvkérdés, haszna nincs, hátránya viszont hatalmas (megtévesztés ld: katolikus hittételek; megosztottság)

Elutasítjuk 

  • az “egyház”, mint földi intézmény és a kinevezett vezetője (pápa, püspök) írányító és törvénykező tekintélyét, amennyiben az fölébe megy Krisztus igéjének és parancsolatainak
  • a földi “egyház”, vagy a püspök, mint intézmény lelkészi vagy szolgálói kinevezési hatóságát, mert az csak a gyümölcsök felismerése lehet, s nem több
  • hasonlóképpen az sem igaz, hogy akit a püspök nem ismer el, az nem lelkész, habár termi a megtérés és a szolgálat gyümölcseit (a biblia Jeremiástól – Keresztelő Jánosig) hemzseg azoktól a “hivatalos egyház” vezetői által elutasított szolgáktól, akiket végül az Úr igazolt!)
  • azok lelkészi szolgálatát, akiket bár a püspök kinevezett, de megtérve nincsenek, s szolgálatuknak egyébként látható gyümölcsei sincsenek.
  • a nők és hitre nem jutottak lelkészi és presbiteri szolgálatát
  • hitetlen szülők gyermekének és általában is a gyermekek és csecsemők keresztelését
  • hitre nem jutottak, vagy nyilvánvaló bűnben élők részére az Úrvacsora kiszolgálását.

Megjegyzés: fél évet vártunk, hogy miután az egyházvezetés kimondta: fenti látásunk biblikus és helyes, vajon látunk-e változást az egyházi vezetésben, alapelvekben. Nem láttunk. Ezért mint misszió kiléptünk a metodista egyházból.

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefonszám +36 70 866 5220 Email cím balazs_dicsofi@me.com Hours Gyülekezeti Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Alfa Bibliakör: minden szombaton 17.00-tól | Istentisztelet: minden vasárnap 17.00-tól
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close