Felhívás a protestáns egyházak vezetőihez!

Az alábbi írás megjelent a Mécses Evangéliumi Szolgálat lapjában

  1. április

A Mécses Evangéliumi Szolgálat szükségesnek és időszerűnek tartja kiadni állásfoglalását néhány kérdésben. Az egyház és a társadalom állapota is indokolja, hogy hallattassuk hangunkat a következő kérdésekben.

  • A földi egyházszervezet mindenben Isten országának a képét kell tükrözze, és ez nem vicc kérdése.  A világ szellemi-lelki állapota sok tekintetben beszivárgott az egyházba, ez helytelen. A kegyelem-központúságra és a szeretetre nem lehet ráfogni, ha bűnben és törvénytelenségben élünk

 

  • Az Ige kikerült a középpontból, világi megoldásokat akarunk alkalmazni, és világi babérokkal dicsekszünk: az „egyházi” sajtóban Jézus Krisztus úgy vész el, mint bábák között a gyermek. A sajtótermékek bulvárlapra hasonlítanak leginkább. A zenei rendezvények evangelizáció és misszió helyett műveltségi vetélkedőre, vagy rosszabb esetben rock-koncertre hasonlítana. Tudvalévő, hogy a Beatles zenekar az ördöggel kötött szerződést a népszerűség érdekében, az „emlékzenekar” pedig a református „fesztiválon” szórakoztatja a gyanútlanokat; táboraink zártkörű tudálékoskodással telnek misszió helyett

 

  • A múlt század derekától kezdve a Istennek a Szentírásban található kijelentései helyett emberek saját beteg felfogása érvényesül: a nemlétező szocializmus lekenyerezte és elkényelmesítette a földi egyházszervezet nagyját.

 

  • Mivel a hitvalló egyház háttérbe szorult, a rendszer romlottsága beszivárgott – presbiterekké a Isten és a Biblia szava ellenében neveznek ki elvált embereket és nőket; nem beszélve arról, hogy a „nők lelkészségé”-t megengedő iratot – Isten és a Biblia tanításával ellentétben egy nő dolgozta ki a ’70-es években. Isten az Igében több helyen is tanít rá, hogy tanítói és döntéshozói szerepben nem lehetnek nők (pl. 1 Timótheus 2. – a teremtési rendet Jézus Kriszus nem felborítani, hanem helyreállítani jött: nemcsak Pál épp ott és akkor mondja!!!)

 

A leírtakban Isten szeretete, és nem ellenérzés vezényel minket. Ezek szellemében reménykedünk az egyház helyreállásában.

Nagyági Roland protestáns teológus

A Magyarországi Református Egyház tagja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefonszám +36 70 866 5220 Email cím balazs_dicsofi@me.com Hours Gyülekezeti Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Alfa Bibliakör: minden szombaton 17.00-tól | Istentisztelet: minden vasárnap 17.00-tól
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close