A MAG…

Sok keresztény testvért látok (magamat is ide sorolva), akik szenvednek ettől. Évekig imádkoznak vezetettségért: “Uram, mi a terved velem, merre menjek, mit tegyek….ezt tegyem? Ezt ne tegyem? Mi a te akaratod az életemben.” – ugye ismerős kérdések…

A mai ige inspirált arra, hogy leírjam ezeket a gondolatokat.

A mai ige mai áhítata a célkitűzésről szólt. Arról, hogy vannak emberek, akinek vannak céljaik és ők haladnak valamerre, és vannak, akik céltalanok, akik csak leélik a napokat és tulajdonképpen túlélik az életet. Ők az “árufeltöltők.” – ahogy a mai ige írja…

Arról is ír, hogy mennyire fontos:

  1. leírni a célodat,
  2. hajlandónak lenni megfizetni az árát.

Olivér kisfiammal kezdtünk el erről ma reggeli csendességünkben értekezni, és már az elején éreztük, hogy ez így nem stimmel, ez így csak féligazság.

Az egész “tanács” bár igaz, amit mond, mégis sánta, ugyanis valójában mellőzi Isten vezetettségét, és magát Istent a terveinkben. Úgy beszél, mintha elég csak az, hogy légy céltudatos, legyen egy víziód, alkalmazz néhány technikát és “meg fogod látni a beteljesedést”.

Nekem meg rögtön az jutott eszembe: ember tervez, Isten végez. (mellesleg ez a bajom a mai igével, hogy sokszor emberi, pszichológiai, életvezetési tanácsokat ad, ami azt sugallja: “te is el tudod érni a teljességet önmagadban, csak pár jó technikát alkalmazz”. És ez így nem igaz. Féligazság!)

Olivér azt mondta: nem így kell csinálni, hanem úgy, hogy legyenek céljaink, de mindig kérdezzük meg Istent, hogy mi az ő akarata, kérjük a vezetettségét. Hmmm….Nem rossz….de!

Ezt ízlelgettük, és eszünkbe jutott: hogy álljunk meg egy szóra! Mert ha így teszünk, akkor tulajdonképpen megint célt tévesztünk, mert akkor meg olyanok leszünk, mint aki maga dönt, “Uram erre megyek, ezt és ezt teszem, gyere áld meg.” (“legyen meg az én akaratom”)

És innen bontakozott ki a következő gondolat:

Egyrészt igen, valóban fontosak a célok, méghozzá a leírt célok. Tudjuk, ismerjük ezek hatását és erejét az emberi életre. Másrészt viszont sokan szeretnénk Isten vezetettsége alatt élni, nem a saját, hanem az ő akarata szerint élni, dolgozni, küzdeni…

Ezzel együtt sok keresztény testvért látok (magamat is ide sorolva), akik szenvednek ettől. Évekig imádkoznak vezetettségért: “Uram, mi a terved velem, merre menjek, mit tegyek….ezt tegyem? Ezt ne tegyem? Mi a te akaratod az életemben.” – ugye ismerős kérdések…

És szenvednek, mert Isten ezekre az imákra nem igazán ad tiszta választ, világos útmutatást…és emiatt keresztény testvérek évekig sokszor csak várnak és várnak, tétlenek, és nem csinálnak semmit, nem haladnak semerre. Vagy ha el is indulnak, útközben megtorpannak, mert megszólal egy belső hang (kérdés, hogy kié ez a hang): biztos hogy ez az én utam? Biztos, hogy erre kell mennem?

Nyomorúságos egy helyzet ez.

És ekkor eszembe jutott a MAG, és ebből jött a gondolat, hogy mi keresztények, akik keressük az Úr akaratát életünkben, jót kérdezünk, de nem jól kérdezzük.

Vegyél egy virágmagot és ültesd el. Amíg a kezedben van, csak egy apró magocskát látsz, egy kemény héjú kicsi barna magocskát. De ha elülteted, napra teszed és itatod (azaz neveled), gyönyörű illatos rózsa lesz belőle. Ez maga a Csoda: a magban ugyanis benne volt a kész rózsa minden tulajdonsága, minden szépségével, minden illatával együtt.

És ugye ha rózsák lennénk nem nagyon kérdeznénk meg Istent, hogy Uram mi a célod velem, a rózsával? Mi az én küldetésem?

Magától értetődően tudjuk és látjuk. A rózsa célja világos és adott: gyönyörködteti a szemet, illata megörvendezteti a lelket. Ezért ültetjük és gondozzuk őket. És nem várunk el tőle mást, csak ezt. Ha a rózsa gyönyörű színben pompázik, és árasztja az illatot, betöltötte Isteni küldetését.

Unknown-1

Emberek! Ha a rózsamagban benne volt már készen a kész gyönyörű rózsa, akkor nemde mi is már az anyaméhben készek voltunk?! Már ott Isten keze formált bennünket, és már ott eldőlt, hogy kik leszünk. Minden tulajdonságunk – benne volt már a MAGBAN!

“Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jer 1,5)

– mondja Jeremiásnak az Úr! Jeremiás nem akkor lett próféta, amikor Isten elküldte, hanem már az anyja méhében!

Keresztelő Jánosról pedig ezt mondja az angyal apjának Zakariásnak, jóval a születése előtt:

“Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” (Lk 1,13-17)

János küldetése tehát már a születése előtt eldőlt. Nem ő találta ki, nem felnőtt korában kérdezgette – mint mi tesszük sokszor – az Urat, hogy “mi a terved velem”?

Ezért nem azt kellene kérdezni testvérek (kész rózsaként), hogy “Uram, mi a terved velem, merre menjek, mit tegyek?”, hanem inkább azt: “Uram, milyen kincset rejtettél el bennem ott az anyaméhben? Mik az én tőled kapott ajándékaim, erősségeim? Milyennek alkottál meg?

Isten alkotásai vagyunk. Ő alkotott olyannak, amilyenek ma vagyunk. Csak nézd meg az ajándékaidat! Vizsgáld meg az erősségeidet! Tedd fel magadnak a kérdést: “mihez értek?”, “miben vagyok kiváló?” “Mi az, amit szívesen és könnyen végzek, amely csak úgy gurul és görgedezik a kezem alatt, mint a mosolygó patak”?

S ha felismered ezeket, írd le!

Milyen vagy? Mik a természetes erősségeid? Kedves vagy, szelíd vagy, mosolygós vagy, türelmes, másokat bátorító? Vagy vezető egyéniség, alkotó, cselekvő, tervező? Hol az erősséged? A tervezésben vagy jó? A megvalósításban? Csapatok építésében? Emberekkel, vagy folyamatokkal tudsz ügyesen bánni? Írni, vagy beszélni tudsz jobban. Szavak, vagy a dalok embere vagy?

Listázz! Kérd Istent, de jól kérd! Ezt kérdezd: Uram mit rejtettél el bennem, tedd nekem láthatóvá!

És meglátod mennyi kincs van benned, amit Isten már a magban az anyaméhben beléd plántált!

És ha megvagy, már csak azt kell kérdezned: Mi az munka, mi az a szolgálat, mi az a feladat, amit ezekkel az erősségekkel lehet jól végezni. Utána menj és tedd azt, amit erre válaszként kaptál! Ez Isten terve ugyanis az életeddel.

Az az Isten akarata veled, hogy az légy, akivé ő alkotott! Azt tedd, és azzal, amit beléd plántált. Istent kérdezve magadba nézz és ne másokat figyelj!

Az a bajod ember, hogy nem ezt teszed, hanem azt nézed mások milyenek, és mások mit csinálnak! (no meg mit csinál a világ, mi a trendi) És ezeket akarod másolni, legyen az üzleti, vagy vallásos ember, igehirdető, vagy egy vezető, vagy valaki akinek az élete neked szimpatikus. De ő, ő! Te meg te vagy! Sosem leszel boldog, sosem fogod megélni a teljességet, ha állandóan mások életét akarod élni.

Jézus nem vallást, liturgiát meg szertartást tanított, hanem az élet beszédét. Az Ő beszéde lélek és élet! Ő azt mutatta meg, és azt élte elénk, hogy hogyan kell élnünk, az Ő mintájára, ha az atyának kedves életet akarunk élni, ha egy helyreállított életet szeretnénk élni.

Miért adott volna neked kézügyességet, ha nem azt akarná, hogy alkoss vele? Miért ültetett volna beléd költői vénát, ha nem azt akarta volna, hogy írj?

  • Ha költői véna van benned – Írj!
  • Ha szeretet, részvét és gondoskodás- akkor szeresd és támogasd az elesetteket!
  • Ha vezetés képességét kaptad – akkor vezess!
  • Ha főzni tudsz – főzz!
  • Ha tervező vagy – tervezz!
  • Ha szervezni tudsz szeretettel – akkor szervezz!
  • Ha alkotó lelket kaptál – akkor alkoss!
  • Ha célratörő vagy – hát tűzz ki, és valósíts meg célokat!
  • Ha követő vagy – hát kövess!
  • Ha a szépséghez van érzéked – légy ruhatervező, vagy grafikus!

De mindezeket tegyétek Isten lelkével, szeretetben az Ő dicsőségére, az Ő országának építőmunkásaiként. Ez a terve Istennek veled, amely már ott volt a magban. Régóta ott volt. A kezdetektől ott volt….

Legyetek áldottak!

2 gondolat a(z) “A MAG…” bejegyzéshez

  1. Így van, nagyon jó! Ez az elmélet. Gyakorlatban azért sokkal nehezebb, mivel számos pszichológiai, társadalmi, szociális stb. tényező befolyásolja a döntést, elindulást, kitartást. 🙂

    Kedvelés

    1. Azok a fránya pszichológiai, társadalmi, szociális és egyéb tényezők… 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefon +36 70 866 5220 Email cím movarikereszteny@gmail.com Óra Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Istentisztelet minden vasárnap 16.00-tól | Úrvacsorai Istentisztelet: minden hónap első vasárnapján 16.00-tól (nyári időben 17.00-től)
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close