Klímaváltozás

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

ÉBRESZTŐ!!


Mi keresztények felelősek vagyunk a FÖLD-ért. Felelősek a növény és állatvilágért, mert Isten ránk bízta. Nem a miénk, ajándékba kaptuk.

“Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek a vizek élőlények nyüzsgésétől, és repdessenek madarak a föld felett, az égbolt alatt!
És megteremtette Isten a nagy víziállatokat, a vizekben nyüzsgő különféle úszó élőlényeket és a különféle madarakat. És látta Isten, hogy ez jó.” (Gen 1,20-21)

“Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!” Gen 1,27-29

Isten azzal a feladattal bízta meg az embert, hogy őrizze és művelje a teremtett világot. Mi pedig pusztítjuk. Egy TED előadáson egy tudós ember nyitóbeszédében mondott két sokkoló mondatot:

– “Ha a méhek kipusztulnának a földről, 4 éven belül minden élet kipusztulna a földről….”, majd így folytatta: – “Ha az emberiség kipusztulna a földről 4 éven belül minden élet felvirágozna a Földön”

Ideje van felébredni, és cselekednie minden kereszténynek! A teremtésvédelem ugyanolyan szolgálat az Úrnak, mint a vasárnapi istentiszetelet!

Íme pár pont amit te is megtehetsz:

  • Amikor csak teheted, mellőzd az autó használatát. Biciklizz, vagy használj tömegközlekedési eszközt. Lényegesen csökkented a káros-anyag kibocsátásod, és még egészséges is. (legalább leadsz pár kilót! Rád fér 🙂
  • Mondj nemet a fogyasztói társadalom bálványára, az értelmetlen VÁSÁRLÁSRA. Azt vedd meg, amire valóban szükséged van. Ne cseréld le a mobilod évente, és ne halmozd a kacatokat meg a ruhákat magad körül. Mielőtt vásárosz valamit kérdezd meg magadtól: “VALÓBAN SZÜKSÉGEM VAN RÁ? (ne feledd a túlfogyasztással eteted a profitéhes tőkét, és részesévé válsz a nagy pazarlásnak, ami ma folyik…)
  • Amikor csak teheted vásárolj helyi élelmiszert. (Piacon helyben termelt zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, mézet vehetsz, amely nem utazott át az országon vagy fél eutópán, amíg a hűtődbe került.
  • Ültess fát! (és egyáltalán védd meg a környezeted)
  • Ne kérj és ne fogadj el műanyagtáskát a pénztárnál és ne vásárolj eldobható egyszer használatos műanyag eszközöket.
  • Ha olyan helyen laksz, hogy minőségi az ivóvíz nálatok (pl: szigetköz), mellőzd a műanyag flakonos ásványvíz vásárlását, és igyál csapvizet, vagy szódavizet!
  • Támogass olyan környezetvédelmi szervezeteket, mint a GREENPEACE, akik hatékonyan tudnak és fel is lépnek a környezetszennyezés és a klímaváltozás ellen.

A Föld az élet terünk

Vészesen pusztul!

Felelősek vagyunk!

Védjük meg!

 

Témával foglalkozó cikkek:

https://hvg.hu/tudomany/20190809_india_faultetes_globalis_felmelegedes_klimavaltozas

“Azonnal le kell állnunk a Föld kizsigerelésével, különben teljesen kiszárítjuk” 2019. 08.08. / HVG

“Trópusi hőség lesz a világ nagyvárosaiban 30 év múlva” 2019.07.12. / MTI

“Ez az utolsó generáció, amelyik még tehet a klímaváltozás ellen a tudósok szerint” 2019.04.22. / Euronews

“Stockholm lesz az új Budapest, London pedig átveszi a mai Barcelona klímáját 2050-re” 2019.07.10. / 444.hu

“Minden ötödik nagyváros pokollá fog változni” 2019.07.11 ScienceAlert.

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefon +36 70 866 5220 Email cím movarikereszteny@gmail.com óra Ószövetségi Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Újszövetségi Bibliaóra: minden vasárnap 17.00-tól | Úrvacsorai Istentisztelet: minden hónap első vasárnapján 17.00-tól (téli időben 16.00-től)
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close