“Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…”

Régi és kedvenc prédikációs témám a “Mi atyánk”, mert igen gazdag és meglepően mély lelki tartalom van benne, ha “vájt füllel” olvassa az ember. És ahogy már sokszor tapasztaltam, Jézusnak szavai itt is egyszerre tanítanak, felszólítanak és csapdába is ejtik a bennünk lakó bűnt! Ó, mennyiszer elimádkoztuk már, szinte gépiesen és rutinszerűen a “Mi Atyánkot”! De tényleg értjük is, hogy mit kértünk ebben az imában? “Bocsásd meg vétkeinket…” – eddig jó, mert az van sok, és Isten előtt csak lehorgasztott fejjel állhatnánk meg. Bocsáss meg nekem Uram…de aztán jön a feketeleves: “miképpen én is megbocsátottam az ellenem vétkezőknek”! És itt a csapda: mert tulajdonképpen ebben az egy mondatban áldást is és átkot is kérhetek magamra: ha megbocsátottam mindenkinek, akkor számíthatok az Atya bocsánatkérésére. Ha viszont van bennem még harag, indulat, megbocsátatlanság van más emberek iránt, akkor tulajdonképpen ezzel a mondattal magam kérem az Atyát, hogy ő se bocsásson meg nekem… Hmmm: tényleg megbocsátottál már mindenkinek?

Az életben sok bántás és keserűség ér minket, s legtöbbször onnan kapjuk, ahonnét a legkevésbé számítunk rá. Belegondoltál, hogy mekkora a haragputtonyod, amit mások bántásai miatt pakoltál tele? Cipeljük magunkkal, hordjuk, és szinte már annyira részünkké vált, hogy meg sem lennénk nélüle! Olyan nekünk, mint az asszonyoknak a ritikülje: el nem indulna nélküle, és ha mégis, bárhonnan visszafordul érte!

Bántás– amire a szívünk válasza az elkülönülés, a harag, a sértődöttség. De miért ad a szívünk ilyen választ egy bántásra? Mert egy bántás kétfajta lehet: jogos, vagy jogtalan. Ha jogos, mert valóban valamit helytelenül tettünk, és valaki megmondja, akkor nem inkább érett lélekkel azt kellene mondanunk: – “köszönöm, hogy adtál egy őszinte visszajelzést, bocsáss meg, és engedd meg, hogy átgondoljam mit tegyek másként?”

Sokan mondják ilyenkor (megint védve a maguk igazát): “jó, jó, igaz hogy vétkeztem, de hát ahogy mondja! Az olyan durva! Ehhez nincs joga!” (tehát tulajdonképpen ő a bűnös)

Bocsánat, de itt egy percre megállnék: ha jogos a visszajelzés, ha valóban buta voltam, ha valóban vétkeztem, nem mindegy, hogy milyen hangnemben mondják meg? Olyan ez, mintha a Gazsi a bíróságon azzal a védekezéssel kérné a felmentését a libalopás bűne alól, hogy “Tiltakozom! Nem fogadom el az ítéletet, mert a tisztelt bíró úr olyan durván, vagy keményen hirdette ki!” Próbáld meg! Fellebbezzmásodfokon és meglátod! Teljesen mindegy, hogy a bíró nyájas, kedves, vagy rideg és kemény hangnemben hirdeti ki az ítéletet: ha loptam, így is – úgy is a börtönbe megyek!

Ha pedig nem jogos, azaz valaki igaztalanul és méltatlanul bánik velünk, minek vesszük magunkra? Minek mérgezzük magunkat a haraggal? Nem túl logikus nem? Emlékszem gyerekkorom legnagyobb szitokszava volt, ha valakinek szidták az édesanyját! És sok gyerekben erre akkora harag és indulat kerekedett, hogy ököllel nekiment a másiknak! Miért? Tényleg olyan az édesanyja, aminek a másik mondta? Nyilván nem! Akkor meg miért ez a gyilkos indulat?

Eddigi életem alatt megtanultam, hogy amikor valaki veled méltatlan, amikor valaki deviánsan viselkedik, az nem más, mint burkolt segélykiáltás. Nem más, mintha azt mondaná: “bajban vagyok, szenvedek, és nem tudom a megoldást! Segíts!” De mivel az egyén az adott helyzetben eszköztelen, és szenved, torzul a gondolkodása és a viselkedése. Ez jelenik meg az adott pillanatban. Amit látunk az tehát az okozat. A valódi ok sokkal mélyebben húzódik meg. A legtöbb ember, amikor bánt mást, nem azért teszi, mert az jó neki, vagy mert örül annak, ha másokat bánthat.

Gondolj magadra: amikor te vagy bajban és bután viselkedsz, akkor az direkt jó neked, hogy buta vagy és bántasz másokat? Nem hiszem. Ez szenvedés. És legtöbbször nem is azzal a személlyel van igazán bajunk, akin kitöltjük a haragunkat.

Unknown-2

És mi mindennek a vége? Megbántunk, megsértünk másokat, majd erre ők is felbőszítik magukat és visszavágnak! Erdőtűz, melyben mindketten bent égünk!

Milyen jó lenne, ha legközelebb, amikor valaki velünk méltatlan, igaztalanul belénk rúg, nem bántással, agresszivitással, hanem szeretettel tudnánk oda fordulni és azt mondani: gyere, mond el mi bánt? De ehelyett mit teszünk? Odavágunk, vagy a legjobb esetben is megsértődve távozunk és kimondjuk magunkba: végeztem vele, többet ezzel az emberrel nem beszélek. (és azt tudod, hogy a “nem beszélek veled”, az verbális agresszió?)

És egyébként, amikor te vagy elveszve, amikor te vagy eszköztelen és viselkedsz méltatlanul, neked nem esne jobban, ha a másik ember, akin épp átgázoltál, az nem megítélne, hanem békével és szeretettel a szívében átölelne és harag helyett azt mondaná: “bármit vétettem ellened, kérlek bocsáss meg, és mond meg miben segíthetek neked!”?

Nos, ha veled így van, akkor miért nem tudunk mégis ilyenek lenni?

Én úgy látom, hogy mindennek a gyökere a paradicsomi történetben keresendő. A hitető elhitette az emberrel, hogy ha maga cselekszik, ha figyelmen kívül hagyja Isten igéjét, tanítását, és parancsolatait, akkor olyan lehet mint az Isten! (Gen 3,4-5)

Az ÉN, az EGO felnövekedése nem más, mint az Istentől való elszakadásunk gyümölcse.

Az ÉNszó sokkal több, mint egy két betűs szócska. Komoly szellemi tartalma van! Amint kimondom azt a szót, hogy ÉN, máris megtörtént a különválás, az elkülönülés.  Az ÉNszóban nincs benne senki más. Attól a pillanattól az egyén lélekben elszakadt, elkülönült mindenki mástól..még Istentől is. ÉN, ÉN, ÉN!Itt már nincs senki más, minden hatalom és döntés az enyém. ÉNdöntök, ÉNmondom meg mi a jó és mi a rossz, ÉNítélek feletted!

Nézzétek meg milyen belső hangok dúlnak bennünk, amikor valaki – főleg ha közel áll hozzánk – megbánt minket!

Ez az ember ostoba (ítélet), mert megbántott engem! (ÉN) Hogy tehette ezt (ítélet) velem? (ÉN) Mit tettem (ÉN), hogy így bánik velem? (Ítélet) ÉNsoha sem tettem volna vele ilyet! (ítélet) Azt szerettem volna (ÉN), hogy ő ezt és ezt tegye, de nem tette! (ítélet). Annyi jó után, amit vele tettem (ÉN), hogy bánhat így velem? (ítélet)

És amilyen kitartóak vagyunk ebben, szépen belekotorjuk magunkat az egyetlen lehetséges végkifejletbe: Őbűnös, ÉNvagyok az áldozat! Ő téved, nekem igazam van (ÉNÍtéletethirdetek: megvonom tőle a szeretetemet, és a kapcsolatot.

És mindennek a vége a sok jéghegy tetején ülő elkülönült ÉN, az individualista társadalom, amelynek a vezérszava az ÉN,  kulcsmondata a nekem jogom van!

images-3

És persze itt a másik oldal: ha én vagyok buta, és méltatlan, persze azt várom el tőled, hogy légy elnéző és megbocsátó. Ne vedd olyan komolyan, ne szívd mellre cimbora! Bántottalak, de ne szívd mellre.

De csak próbálj meg engem bántani! Máris más törvények lépnek életbe: belép a “hogy képzeled!” törvénye!

Hmmm….

Egyszer valaki azt mondta, nekünk embereknek puha arcunk van és kemény szívünk, …….pedig pont fordítva kellene lennie. Puha az arcunk, mert mindenre érzékeny, mindent magunkra vevő, mindenen megsértődő ez az arc, miközben a szívünk kemény, amely kitartóan hordozza és cipeli a bántásokat és keményen ellenáll a megbocsátásnak és a belátásnak!

Jézus szelíd szava csendül fel előttem: “Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek,ti is ugyanazt cselekedjétek velük. Mert ez a törvény és a próféták.” Mt 7,12

Amikor kicsit jobban értettem már a szentírást megdöbbentett, hogy Jézus hogyan képes egyetlen mondatban ennyire precízen és tömören összefoglalni a Szentírás lényegét, mondhatnám úgy is az egészét! Mind e mögött a két legnagyobb parancsolat alapelve húzódik meg:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!”Mk 12,30 / Azaz ne élj nélküle, ne különülj el tőle (ÉN), ne hozz ítéletet magadban, mert az egyedül az Ő joga, és mielőtt cselekszel vedd figyelembe és tartsd meg utasításait, mert Ő az embert a maga képmására és igen jónak teremtette. Ő tudja mi a jó és mi a rossz, te meg én nem tudjuk. Mi csak elkülönülni tudunk, haragudni, bántani, megsértődni.

Az emberiség – bár sokan vagyunk – szigetlakókká vált. Ahol végtelen az űr, a magány és az üresség! Igen, jogod van elkülönülni. De had kérdezzem meg: ez békét és boldogságot ad neked?

images-4

A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat.”Mk 12,31 És ha az első parancsolaton túl vagy, válik csak értelmezhetővé a második.

Szereted magad? – ezt tedd a másikkal! Bántod magadat? – Ne bánts tehát másokat sem! Hibázol, tévedsz, elbuksz és vágysz a megértésre, megbocsátásra? – adj te is megértést és megbocsátást!

És mi ezt hívők – bár értjük – mégsem tudjuk megtenni! Sőt még azt a megdöbbentő mondatot is értjük, amivel Jézus a “Mi Atyánkot zárja” (Mert ugyanis nem ott kellene befejeznünk, hogy “mert tiéd az ország, a hatalom…” hanem ami utána, a 14-15 versben elhangzik:

“Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.Mt 6,14-15

(Ugye te is látod, hogy nem véletlen, hogy az ősidők óta a bűnnel és az igazsággal szembenézni képtelen vallásos ember a vallási liturgiából ezt a részt már szépen kihagyta)

Mert testvérek, ha ezt a mondatot is hozzámondjuk, akkor dráma van! Nagy kampeca! Mert Jézus azt mondja, hogy annyira kapunk majd mi feloldozást és megbocsátást, amennyire ezt mi magunk adtuk az embereknek.

Szóval tudjuk, értjük, felfogtuk. És tesszük is? VALÓBAN TESSZÜK?

Ezzel a zárószóval szerettelek volna ma felizgatni testvér! Holnap pedig írok majd a megbocsátás hiányának áráról is. A prológussal megvolnánk – ahogy mondani szokás -, most jöhet a konfliktus! 🙂

Uram légy hozzám irgalmas, és add, hogy képes legyek megbocsátani, hogy képes legyek a háborgó, bántó, csapkodó emberekhez is szeretettel és megértéssel odahajolni. Vedd el tőlem Uram az ítélkezést, és zárd a szívembe az együttérzést! Tárd fel előttem minden elrejtett haragomat, hozz elém minden embert, aki valaha bántott, és cipelem ennek terhét és munkáld ki bennem a szívbeli megbocsátást mindegyik iránt. Akarom őket úgy látni, ahogy te látsz engem Uram. Egy elveszett, megmentésre szoruló embernek, akiért Te meghaltál! Ámen!

Legyetek áldottak!

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefonszám +36 70 866 5220 Email cím balazs_dicsofi@me.com óra Gyülekezeti Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Alfa Bibliakör: minden szombaton 17.00-tól | Istentisztelet: minden vasárnap 16.00-tól (nyári időben 17.00-től)
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close