Máriakultusz II. – a vatikán leplezetlenül vallja, hogy Mária=Isten.

A Szemlélek katolikus magazin leközölt egy cikket idén májusban, az olaszországi választások kapcsán. A cikkben a katolikus klérus egyértelműen leleplezi önmagát, és már nem is titkolják, hogy Máriát isteni rangra emelték. Olvassátok el…

Íme a cikk:

MELYIK POLITIKAI PÁRTOT TÁMOGATJA SZŰZ MÁRIA?

Számos egyházi vezető és sajtótermék élesen elítélte, hogy a kormánypárt vezetője eszközként használta fel a hitet egy kampányeseményen. A helyszín Olaszország.

Az olasz katolikus világ éles kritikával reagálta arra, hogy Matteo Salvini május 18-án a milánói dóm előtti téren az európai szuverenista és szélsőjobboldali erők közös európai parlamenti kampányzáróján megcsókolta a rózsafüzért.  – “Én személyesen az életemet és a ti életeteket is Mária szeplőtelen szívére bízom, és biztos vagyok benne, hogy győzelemre visz minket” – hangoztatta a pártvezér a választásokra készülődve.

Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár a beszéd után arra figyelmeztetett, hogy nem szabad egybemosni a hitet és a politikát: „A pártpolitika megoszt, Isten azonban mindenkié. Mindig is nagyon veszélyes volt Istent a magunk javára segítségül hívni.”

A parancsolat, hogy “Isten nevét hiába ne vedd a szádra”, arra szólít, hogy ne használjuk fel őt a saját céljainkra. A kritikai szellem és a helyes megkülönböztetés képessége segít megérteni: nem egy politikai nagygyűlés az a hely, ahol litániákat kell mondani olyan értékek nevében, amelyeknek semmi közük nincs Jézus evangéliumához.”


Azt hiszem testvérek világosan kiderül itt minden:

Salvini Mária szeplőtelen szívére bízza a saját és a pártszimpatizánsai életét, amire a vatikáni államtitkár reakciója, hogy élesen felszólal ellene, s indoka nem más, mint az első parancsolat, hogy nem szabad Isten nevét hiába a szánkra venni.

Akkor Mária Isten! Mármint a katolikusok szerint! EZ BLASZFÉMIA!

Nem akarok testvérek túl sokat foglalkozni a katolikus tévtanításokkal, mert egyértelműek, de fel akarom hívni a figyelmeteket erre újra és újra, mert a katolikusoktól kiindult hamis “szeretet-teológia” ami ma eluralkodott a protestáns és evangéliumi egyházakban is egyre jobban homályosítja el az éleslátását az élőhitűeknek is, és egyházi vezetők, elöljárók (és utánuk hívek is) mennek simán ökumenézni a katolikusokkal, meg felmentik őket a “nem számít a hűtlenség (ami paráznaság) Isten igéjéhez, csak szeressük egymást testvérek” lágy és hamis érzelmi fuvallatok alatt!

Világos ez már évek óta, és ne feledjétek azt a BLOG-videót, amelyben Ferenc pápa teljesen hazug módon testvéreknek és Isten gyermekeinek nevezi a muzulmánokat, a zsidó-vallásúakat és a buddhistákat, miközben mindhárom vallás dogmatikusan tagadja Jézus istenségét és megváltói valóságát, azaz egyértelműen Antikrrisztusi vallások. Ferenc ezzel a videó-üzenetével meghamisítja a Biblia egyértelmű kijelentését, melyben Isten apostola világosan kijelenti, hogy NEM MINDENKI ISTEN GYERMEKE!!!

“A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” Jn 1,10-13


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s