Menekülés a halál elől…

Amikor prédikálok embereknek, hamar egyet szoktunk érteni abban, hogy az ember nem csak test, hanem test és lélek. És abban is, hogy a lélek egy emberélet során sokkal többet fáj és szenved, mint a test. És ugyanúgy sokszor felteszem azt a kérdést is, hogy az emberek vajon melyiknek a gondozásával foglalkoznak többet: a testük, vagy a lelkükével? És a válasz itt is mindig ugyanaz: a testtel.

Sportolunk, fitneszterembe járunk, vagyonokat költenek a fiatalok szép ruhákra, kozmetikus, fodrász, agyondolgozzák magukat egy nyári egyhetes nyaralásért, a szép házért, autóért, szórakozásokért, miközben a lelki egészségükkel, az elcsendesedéssel alig, vagy egyáltalán nem törődnek. Jól látni, hogy mekkora a deficit. Ha százalékban kellene meghatározni egy ember testiségre fordított figyelmét a lelkiekkel szemben, jó ha 95% vs. 5%-os arány kijönne.

Pedig tudják, és tudjuk mi is: a lélek betegíti meg a testet, a “psziché” a “szómát”. S bizony sok kívülről fényes életet látni manapság, ami belülről rohad, vagy – halott.

Amikor hívogatok embereket csendes hétvégékre, bibliaórákra, istentiszteletre, nem igen érnek rá. Mert a test templomába igyekeznek, a külcsíny, a munka és a szórakozás oltárán vannak igen nagyon elfoglalva. Szoktam is mondani a híveknek, amikor páran a vasárnapi istentiszteletre összejövünk, hogy igen nagy a “mammon-istenhívők” száma és az istentiszteleten részt vevők száma: a fél világ vasárnap rohan a “Mammon” templomába a plázákba, hogy áldozzon a vásárlás és a fogyasztás, az Élvezetizmus istenének.

Jézus példázata is beszél erről, amikor ezt mondja a Lukács Evangéliumában:

„Egy ember [itt: Isten] nagy vacsorát készített [értsd: mennyei közösség], és sok vendéget hívott meg [bukott világ fiai]. A vacsora órájában elküldte a szolgáját [Jézust], hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek” Lk 14,16-20

Hát igen. A testi ember menekül a Lélek, az Isten dolgai elől, mindig van fontosabb dolga. De vajon miért?

Az egyik nap ezen kezdtem gondolkodni, hogy az emberiség talán azért igyekszik ilyen lázasan körülvenni magát élvezetek sokaságával, mert menekül a valósággal való szembenézés elől. Tudat alatt tudja, érzi: nyomorult napjai meg vannak számlálva. Bűnös és ítélet alatt van, s az ítélete: HALÁL. Az emberek mélyen belül érzik és tudják, hogy meg fognak halni. Hogy vesztesek. (Figyeld meg, hogy mennyire nem szeretnek a halálról beszélni az emberek.)

Az a döbbenet, hogy miközben a hitetlen társadalom merőben elítéli az alkoholistát, nem jön rá, hogy ő maga ugyanúgy menekül, ugyanúgy rabságba veti magát.

Menekül “Élvezetisztánba”! Elkábítja magát, és elaltatja magát, talmi testiséggel, hogy legyen valami öröme. S amíg síel, szörfözik, nyaral, golfozik, vásárol, vagy tévét néz, nem kell szembenéznie a valósággal, a ténnyel, hogy mindez csak ideig-óráig tart, és hogy biztosan bekövetkezik mindaz, amitől retteg: az elmúlás és a HALÁL.

Purgatórium

És pontosan ez az érem másik fele. Lelkészként látom, hogy mennyi ember roppanik össze, amikor meghal valakije. Drámáznak, pánikolnak, depresszióba esnek.

De miért drámázik az ember, amikor szembenéz és találkozik a halállal? Miért pánikol, hisztizik, bömböl? Volt rá 70-80 éve, hogy felkészüljön rá, nem? Megszületésünk pillanatától tudjuk, hogy meg fogunk halni!

Gondoljátok meg: amikor meghal valaki, sírunk. Amikor megszületik egy gyermek örömködünk! Miért? A csecsemő születésekor miért nem sírunk? Hiszen nem történt más, mint hogy megszületett egy új ember a halálra! Nem történt más, csupán egyel többen lettünk a halálsoron, aki minden nappal egy székkel előrébb ül a siralomházban!

Szóval miért liheg ennyire a földi ember, ennyi féle-fajta élvezet meg gyönyör után?

Azt hiszem azért, mert ha ezek nem lennének, még a végén meg kellene állniuk gondolkodni, s ha egy picit is elcsendesednének, rádöbbennének a halálraítélt és végtelenül elveszett állapotukra.

Ez elöl menekül az ember. Lót-fut, élvezet-pótlékokba temeti halálfélelmét, búját-bánatát, ahelyett hogy megállna, elcsendesedne!

Ézsaias próféta által találóan írja le az Úr a kórképet:

“Mert így szól az én Uram, az ÚR, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek!” Ézs 30,15-16

Nem sokkal másabb ez mint a jó öreg alkoholista, aki hogy elmeneküljön a zord és kegyetlen élet rideg valóságától, borba önti bánatát. Elkábítja magát, s amíg könnyű mámorban úszik, addig ugye nem kell szembenézni a puszta valósággal.

alkoholista

Ugyanezt teszi a nem alkoholista, de pogány-istentagadó világ is. Élvezetizmus kábulatában fetreng, mert ezekben kábítja el magát és ezzel hazudja el magának a valóságot és a tiszta igazságot, hogy bűnös, nyomorult, és hogy meg kell halnia.

Ezért van annyi drámaian megélt temetés, meg haláleset, mert -bár bőven volt ideje, hogy felkészüljön rá és szembenézzen vele – de 50-70 évig elkábítva élte az életét, élvezetek és boldogsághajhászással tagadta el maga elől a meztelen igazságot, hogy egy halálraítélt ember, aki ugyan megtalálhatta volna a menekülés és a megtérés útját, de nem kereste. Most meg már késő!

Elhazudja a halált magának. És amikor meg jön – mert jönni fog – az ítélet és igazság napja, akkor meg összeomlik és bömböl mind, mint egy nyeretlen kétéves.

Emlékszem Dicsőfi nagymamám temetésére. Nyolc éves voltam akkor, és igen megrázott mindaz, amit ott átéltem (szülők, ne vigyék a kisgyerekeket temetésre!). Egyrészt mert ismertem és szerettem a nagymamámat, másrészt mert drámai bömbölések, hisztik, drámázások szem és fültanúja voltam. Nagyszüleim élő hitű emberek voltak, nagyapám testvérgyülekezeti prédikátor. Nagyapám 6 gyereke és családja közül senki nem volt ekkor még megtérve, ők sipítoztak, drámáztak, bömböltek. Nagyanyám nyitott koporsóban feküdt, láttam az arcát. Nagyapám a koporsó lezárása előtt odalépett, és mosolyogva rátekintett a nagyanyámra. Tisztán emlékszem az arcára: nyugodt, békés volt. Nem drámázott, nem hisztizett….mintha csak összemosolyogtak volna. Békében engedte el, mert tudta hová ment. A hitetlenek csak a sírgödörig láttak. És az drámai. Nagyapám három nappal túlra…

Így vannak a hitetlenek. Csak a halálig látnak, halálhívők…ahogy Ittzés István bácsi mondta egyszer. De a hívő nyugodt, békés, nem fél, mert a halálon túl tudja, látja a feltámadást, az örök életet.

Ezt kellene látnia és megértenie minden élvezetizmus polgárnak is! És miért lenne jó neki, ha az élvezethajszolás helyett idejében szembenézne az igazsággal? Azért, mert ha meglátná önmaga nyomorult állapotát, ráébredne menthetetlenül bűnös és szánalmas voltára, felismerné a megváltásra szorultságát és szabadításért kiálltana. És ha kiáltana, meglátná a keresztet, és rajta a megváltó Úr Jézust, aki már 2000 éve elkészítette az emberiség megváltását a halálból és elkészítette az utat az örök életre.

De nem látják meg. Inkább moziznak még egy kicsit….

Helyszín H-9200 Mosonmagyaróvár, Zrínyi Miklós u. 18. Telefonszám +36 70 866 5220 Email cím balazs_dicsofi@me.com óra Gyülekezeti Bibliaóra: minden szerdán 18.00-tól | Alfa Bibliakör: minden szombaton 17.00-tól | Istentisztelet: minden vasárnap 16.00-tól (nyári időben 17.00-től)
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close