Jézus idejében volt papság, volt vallási élet, volt templom és templomi szertartások. Jézus maga főpap volt. És azt hiszem a mai tiszta lelkészi munka és egyházi viszonyok megértéséhez elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk Jézus viszonyát a korabeli egyházhoz. Mit tett Jézus? Milyen “egyházi szolgálatba” állt bele, milyen közösségben volt a korabeli papsággal, a farizeusok és írástudók hadával, és mindez mit üzen ma nekünk? Mi, akik Őt követjük csatlakozhatunk-e, tartozhatunk-e olyan egyházakhoz, gyülekezetetekhez, akik nem Krisztust követik?

Nézzük….

A papság Jézus idejében…

Jézus Krisztus születésekor Nagy Heródes uralkodik egész Júdeában, Samáriában és Galileában.

Nagy Heródes kr.e 4-ben meghal és a rómaiak az országot négy részre osztják és teszik meg Heródes fiait egy-egy terület uralkodójává (negyedes fejedelmek).

Kr. u. 4-ben Júdeát és Samáriát a római helytartó felügyelete alatt álló zsidó főpap által uralt “Palesztina” (bár ez a név később keletkezik) nevű római tartományhoz csatolták. Galilea azonban, ahol Jézus felnőtt, megmaradt Nagy Heródes király fia, Heródes Antipász negyedes fejedelme fennhatósága alatt.

Nagy Heródes nemcsak kegyetlenkedéseiről, hanem nagyívű építkezéseiről is híres. Nemcsak felújítja, hanem kibővíti és részenként újjá is építi a Jeruzsálemi templomot, amiért a papság és a Szanhedrin (zsidó nagytanács) sok mindent elnéz neki.

A nép vallási és politikai vezetése – és ezáltal igen nagy hatalom (ami törvényhozó és végrehajtó is egyben) – a 71 tagú szanhedrin, azaz a nagytanács kezében összpontosult.

Jézust majd ez a szanhedrin ítéli el, amelyben többségben vannak a szadducceusok, és maga a főpapok, Annás és Kajafás is szadducceusok. Ha megnézzük Josephus Flavius zsidó történetíró leírását róluk, jobban megérthetjük, hogy kik is ők valójában, és hogy Jézus miért nem vállalt közösséget az akkori hivatalos papsággal, holott a templomi és a zsidó vallási ünnepeken részt vett.

Jézus a biblia tanúsága szerint igent mondott Isten minden Ószövetségben megírt törvényének, de elutasította a vallást és az egyházat, amit a vallásos zsidó emberek csináltak belőle! Ennek az elkülönülésnek nem a lázadás, vagy a különállás volt az oka, hanem Jézus feltétlen hűsége az Atyához és az igéhez.(azaz önmagához) Az, amit a papság és a zsidóság művelt “Isten nevében” azonban vállalhatatlan volt Jézus számára.

(Komolyan felteszem a kérdést, nem ugyanez a helyzet ma is????)

De kik is voltak ezek a farizeusok és szadducceusok?

Josephus Flavius a “Zsidó háborúk” c. művének 5. és 8. fejezetében a zsidók két vezető vallási irányzatáról a farizeusokról és a szaducceusokról így ír:

“A két előbb említett szekta közül a farizeusokazt tartják magukról, hogy ők a legrégebbi felekezet mindhárom közül és ők magyarázzák a leghitelesebben a törvényt; azt tanítják, hogy mindennek az ura Isten és a végzet (?) ; hogy a jó és rossz cselekedet az ember szabad akaratától függ ugyan, de minden dolgukba belejátszik a végzet. Tanításuk szerint a lélek hallhatatlan, de csak a jó lelkek kerülnek a halál után más testbe, a gonoszok örök büntetést szenvednek.

A másik szekta tagjai, a szadducceusok kereken tagadják a végzetet, és azt állítják: Isten egyáltalán nem törődik azzal, hogy az emberek cselekszik-e a gonoszat vagy sem: a jó és rossz cselekedetek teljesen az ember szabad akaratából függenek, és mindenki szabadon választhatja ezt, vagy azt. Továbbá tagadják a lélek hallhatatlanságát, valamint a túlvilági büntetéseket és jutalmakat. A farizeusok szeretik egymást (lásd: Nikodémus és Arimatiai József), és a közösség érdekében összetartanak, a szadducceusok azonban nemcsak egymáshoz ridegek és barátságtalanok, hanem törzsrokonaikhoz is olyan zordak, mintha idegenek volnának. Ennyit akartam elmondani a zsidók filozófiai irányzatáról.”

Egy másik helyen a farizeusok jellemzését találjuk:

“Alexander Jannaios Makkabeus, (élt: Kr.e. 125-76; uralkodott: Kr.e. 103-76 ) 27 évi uralkodása után a királyi méltóságot feleségére Alexandrára (élt: Kr.e. 141-67; uralkodott: Kr.e.76-67) hagyta abban a reménységben, hogy a zsidók majd szívesen engedelmeskednek neki…

…Tevékeny részt vettek az uralkodásban a farizeusok, az egyik zsidó felekezet tagjai, akiket különösen jámbornak és törvénytudónak tartottak. Alexandra, mint Istenfélő asszony, különös jóindulatot mutatott irántuk, ők pedig nemsokára ujjuk köré csavarták az egyszerű asszonyt, s tulajdonképpen ők maguk uralkodtak: száműztek és visszahívtak embereket, elfogtak és szabadon bocsátottak bárkit, akit akartak. Mindent összevéve ők élvezték a királyi méltóság előnyeit, Alexandra pedig viselte költségeit és terheit….“

Elérték, hogy kivégezzenek egy Diogenés nevű előkelő férfiút, akit azzal vádoltak meg, hogy rávegye Alexandert, hogy kivégezzen 800 hadifoglyot…valamint azt is, hogy több férfit is halállal büntessék, akik Alexandert erre rávezették…

..“Alexandra vallásosságból teljesen alárendelte magát a farizeusoknak, úgyhogy ezek azt adták hóhérkézre, akit akartak.”

Ruff Tibor teológiai tanár “Közállapotok Jézus korában” cikkében így ír erről:

“Sokan azt hiszik, csak az Újszövetség ad ilyen képet a farizeusokról. Ez nem igaz. A qumráni iratok jóval szigorúbb véleménye szerint a farizeusok és a szadduceusok („a cinikus férfiak, akik Jeruzsálemben a népen uralkodnak”, „a Verem Fiai” stb.) reménytelen figurák, akik már nem is képesek megtérni, a kárhozat fiai, akiket nem is szabad megtérésre inteni. Josephus Flavius pedig olyan súlyos korrupciós ügyekről számol be, amelyek az egész Szanhedrint áthatották: egy ízben például maga a Nagytanács farizeus elnöke vesztegette meg ajándékokkal a tagok többségét, köztük magát a főpapot is (!), hogy azok az ő barátját válasszák meg egy fontos posztra. A korrupció tehát a legfelsőbb szintig átitatta a törvényhozást és az igazságszolgáltatást. Még a rabbinikus irodalom is ilyen történetekkel jellemzi azt az időszakot: „A bölcs elmagyarázza nyilvánosan a kamatszedést tiltó parancsot (5 Móz 23,21), ő maga pedig kamatra adja kölcsön a pénzét; tanítja, hogy »Ne rabolj!« ő maga pedig rabol; tanítja, hogy »Ne lopj!«, ő maga pedig lop. Egyszer egy embernek ellopták a köpenyét, elment a bíróhoz, és látta a köpenyét kiterítve annak az ágyán. Egyszer egy embernek ellopták a lábosát, elment a bíróhoz, hogy panaszt tegyen, és ott találta a lábosát annak a tűzhelyén.” Pál apostol, aki maga is farizeus volt korábban, szintén hasonlóan jellemzi a közállapotokat.

De vegyük szemügyre a másik meghatározó, nagy politikai és vallási befolyással rendelkező csoportot: a főpapokat és pártjukat, a szadduceusokat (cáddúkím, vagyis „cádókisták”). Mindenki tudta, hogy a főpapi arisztokrácia dúsgazdag családjai immár mintegy kétszáz éve pénzért és politikai alkukért cserébe adják-veszik a jól jövedelmező főpapi tisztséget. Amióta pedig a rómaiak uralkodtak az országon, a helytartók gyakran tetszésük szerint váltották le, illetve jelölték ki a főpapokat – amiből nyilvánvaló volt, hogy azok a megszálló hatalom bábjai.”

Ők voltak tehát Jézus korában a papok, írástudók, Isten egyházának földi képviselői. Igeismerő emberként nem is értjük hogyan bitorolhatták ezek a hitetlen, a halált és a kövezést naponta kikiáltó emberek a papi, főpapi tisztségeket, és talán lassan megérthetjük Jézus miért nem vállalt velük semmilyen közösséget.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a szentírást és ezzel együtt Jézus konfliktusait a korai egyház képviselőivel, mélyebben érdemes foglalkozni a zsidó szabályok és törvények kialakulásával és rendszerével.  Az alábbi dölt betűs szakaszokat A. Fruchtenbaum: A messiás életec. könyve vonatkozó fejezetei alapján állítottam össze. Nagyon izgalmas.

Jézus és a Misna

A misna a zsidó szabályok és törvények egy olyan rendszere volt, ami Jézus előtti 4. évszázadban alakult ki, és amit a zsidók egyenlővé tettek a Szentírás tekintélyével.

Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, felismerték a fogságba esés okát: és ez a mózesi törvényekkel szembeni engedetlenség volt.

Az írástudó Edzsrás erre összegyűjtötte a zsidó szellemi vezetőket egy iskolába, ami a “szofrím iskola”volt.

Isten Mózes által nem nem csak 10, hanem összesen 613 parancsolatot adott. A szofrím iskolában minden egyes törvényt elővették, és elkezdek hozzájuk magyarázatokat írni, hogy taníthassák a népet: “ezt, meg azt ne tedd, mert azzal megszeged ezt, vagy azt a törvényt”. Azaz lefordították a törvényt magatartási kódexé, azaz a régi törvényt (Mózes kr.e. XIII sz.) akkori kori alkalmazásukra akarták a népnek fordítani. Ez idáig rendben lett volna.

Azonban az első szofrím nemzedék kihalása után, a második generáció még tovább ment, és egy un. “védő kerítést”kezdett építeni a törvény köré. Ezek természetszerűleg  új szabályok és új törvények létrejöttét jelentették. Úgy gondolkodtak: egy “kerítés törvény”megszegése által időben észrevesszük a tévelygést, mielőtt még egy mózesi törvény is megszegése kerülne, így elkerülhetjük a törvényszegést és az újabb isteni büntetést és fogságot.

Így vitáztak és adtak ki újabb törvényeket, amik aztán minden zsidó számára kötelező érvényű lett.

Nézzünk egy konkrét példát hogyan lett egy mózesi törvényből több szofrím kerítéstörvény:

Kr. e a Kánaániták áldoztak a Baál istenüknek első szülött kecskegidát, méghozzá úgy, hogy megfőzték az újszülött gidát az anyja tejében. A Mózesi törévény Kr. e. XIII. században 3 helyen is kimondja, hogy kecskegidát nem szabad az anyja tejében megfőzni.

Közben eltelt majd 1000 esztendő, a kánaanitak már rég nem léteztek, így már senki sem végezte ezt a szertartást. A szofrím -ok azonban ezzel mit sem törődve, hogy teljes biztonság legyen a kérdésben, Kr. e. 400 körül hoztak egy törvényt, hogy zsidó ember nem ehet egyszerre húst és ihat hozza tejet, mert mi van, ha a hús a gida húsa, a tej meg az anyja teje, és így a gyomorban a kettő keveredik, és a zsidó ember ezzel megszegi a mózesi törvényt. 1.sz. kerítés törvény:hús éves után 4 órával lehet csak tejet inni. (Ezt az ortodox zsidók a mai napig megtartják.)

De nem álltak itt meg, mert azt mondták: mi van, ha ebédre sajtos ételt ettünk, és a tányért nem mostuk el alaposan és a vacsorán, amikor meg húst eszünk, a hús érintkezik a déli sajt egy a tányéron maradt maradékával??

2. sz. kerítés törvény:minden zsidó háztartás tartson két garnitúra edénykészletet: egyet a tejes, egyet a húsos ételeknek. (Ezt is máig megtartják az ortodox zsidók.)

Így keletkeztek az élet szinte minden apró területet milliméterre leszabályozó misna törvények, amik aztán végül teljesen megkötözték a népet.

Minden egyes törvényhez több száz, vagy több ezer új törvényt alkottak. És eléggé kitartóak voltak, mert munkájukat kr.e. 4.sz-tól Kr. u. 30-ig, azaz 370 éven át végezték.

Ekkor új iskola jelent meg, a “tanaím”, akik azt mondták: túl sok a lyuk a szofrímok munkáján, amit majd ők be fognak tömni.

Azt azonban kimondták, hogy a szofrímok munkája szent, azaz amit ők alkottak, ahhoz hozzá nyúlni nem szabad. Így emelkedett a szofrím hagyomány Igei rangra!!!

A tanaimokezt állították: Isten a Sinai hegyen két típusú törvényt adott Mózesnek: az egyik a 10 parancsolat és az írott 613 törvény, a másik a szóbeli törvény, amit sosem írtak le, hanem kívülről megtanultak, és szájról szájra adtak tovább nemzedékről nemzedékre.

Mózes ezt továbbadta Jozsuénak, ő a bíráknak, ők a prófétáknak, majd a próféták a szofrímeknek. Tehát tulajdonképpen amit a szofrimek leírtak, az Isten törvénye, tehát a szofrím törvényeknek éppúgy engedelmeskedni kell, mint a 613 Mózesi törvénynek.

A tanaimok Kr.u. 30-220-ig tevékenykedtek.

Ekkor fellépett egy harmadik rabbinikus iskola, az amoraim, akik a tanaimok munkásságát vizsgálták, és azt mondták: még mindig túl sok a lyuk a kerítésen. A munkát a 6. századig folytatták. Ők a tanaim törvényeket emelték a szofrím-i, azaz igei rangra.

A szofrímés a tanaimtörvényei együttesen képeztek a MISNÁT, az amoraim törvények gyűjteményének a neve lett a Gemora. A misna és a gemora együtt a TALMUD.

A lényeg: a farizeusok elvárták a “messiástól”, hogy az valaki olyan személy legyen, aki engedelmeskedik a misnának! Elképzelésük a messiásról az volt, hogy ő egy farizeus rabbi lesz, aki engedelmeskedik a misnának. Azaz azoknak a törvényeknek, amit nem Isten, hanem buzgó emberek állítottak össze. Jézus itt ütközött a farizeusokkal.

Most nézzünk meg pár ütközést és konfliktust amit a fentiek fényében jobban érthetünk…

Jézus konfliktusai a Farizeusokkal

Első misna ütközés: Máté elhívása

1. A rabbinusi törvény szerint egy zsidónak tilos volt vámszedőnek lenni
2. Ha vámszedő lett, kizárták a közösségből, tehát nem tartotta vele többé senki sem a kapcsolatot: ezután már csak kétféle emberrel volt kapcsolata: más vámszedőkkel, és a prostituáltakkal.
3. Az állás mégis népszerű volt, mert a rómaiak, akiknek dolgozott, megengedték, hogy saját magának is beszedjen pénzt.
4. Kétféle vámszedő volt: az egyik aki a jövedelem adókat szedte be (ők voltak a jobbak) és voltak a város kapuban ülök, ők voltak a rosszabbak. Máté ilyen vámszedő volt.

Mátét megszólítja Jézus, és Máté azonnal követi, azaz otthagyja a hivatalát. Ez jelzi Máté újjászületett életet (mert elhagyja a régit) És Máté mit csinál? Újjászületése után mi az első dolga? Ünnepi vacsorát rendez, és meghív minden ismerősét!!!! (Akik természetesen vámszedők és parázna nők)

Az ünnepi vacsora résztvevői tehát a bűnösök, és Jézus + 6 apostola (eddigre még csak 6-an vannak)

A farizeus gondolkodás szerint ezt a messiás nem tehette volna meg (mert ők sem tették). Áldozatot kegyesen bemutattak, de a könyörületességet nem gyakorolták.

Jézus válasza világos: a betegnek kell orvos, nem az egészségesnek.

A farizeusok valóban azt gondoltak, a vámszedők és paráznák szellemileg betegek, ők maguk azonban egészségesek. Ezt emeli ki Jézus!

Nézzünk egy másik “misna ütközést”,  a szombatot!

A törvényhez, amit isten adott: “emlékezz meg a szombat napról, hogy megszenteld azt” a zsidók további 1500 törvényt rendeltek. Nagy igyekezetükben a végén eljutottak odáig a rabbinikusok, hogy kimondták: Isten azért teremtette Izráelt, hogy megszentelje a szombatot. (döbbenetes)

Mt 12,1-8 és Lk 6,1-5-ben olvassuk a “kalásztépés szombaton” történetét. Jézus tanítványaival átment egy gabonaföldön, téptek a kalászból, majd a magokat megették.

A rabbinikus farizeusok szerint Jézus és tanítványai ezzel négyszeresen is megszegték a törvényt:

1. Amikor leszedték a kalászt, sabbat napon arattak
2. Amikor kimorzsolták kezükkel a magokat a kalászból, sabbat napon csépeltek
3. Amikor kifújták a polyvát a kezükben tartott magok közül, akkor sabbat napon rostáltak
4. Amikor lenyelték a gabonát, sabbat napon betároltak…

Annak ellenére, hogy a mózesi törvényben le van írva, hogy a kalásztépés megengedett, Jézus mégsem ezzel, hanem további 6 pontban válaszol:

1. Dávid is evett a szent kenyérből, mégsem vádolta senki a törvény megszegésével.
2. A papok is dolgoznak szombaton, mégsem vétkeznek.
3. Nagyobb van itt a templomnál…a messiás nagyobb, mint a templom. Ha tehát a templomban szabad dolgozni, akkor maga az Úr nem dolgozhat?
4. Mt 12,7 – irgalmasságot akarok nem áldozatot mondatot Jézus a Hós 6,6-ban megfogalmazottaknak tükrében mondta, amely rámutat: a szükség és a könyörületesség mindig is kivételt képeztek a szombat-törvény alól. Az evés szükség, a gyógyítás könyörületesség. Ezek tehát nem tilosak szombaton.
5. Mt 12,8-ban Jézus azt mondja: a messiás ura a szombatnak, tehát Őt nem is köti ez a törvény (de ti vakok világtalan vezetői vagytok)
6. A szombat lett az emberért és nem fordítva. A szombat nem azért adatott, hogy rabságba döntse a népet, hanem hogy nyugalomra és pihenésre, Istennel töltött minőségi együttlétre adassék idő a népnek.

Mindezek után az már csak hab a tortán, hogy maga az Ószövetség mózesi könyvei mit írnak a kalásztépésről és a szombat napi étkezéssel kapcsolatos munkavégzésről:

2 Mózes 12,16

“Az első napon tartsatok szent gyülekezést, és a hetedik napon is tartsatok szent gyülekezést. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges.”

5 Mózes 23,26

“Ha bemégy embertársad gabonája közé, szakíthatsz a kezeddel kalászokat, de sarlóval ne vágj embertársad gabonájából!”

A fenti két mózesi törvényből is látszik, hogy Jézus és a tanítványok semelyiket sem szegték meg. Persze ez egy cseppet sem érdekelte a vádlókat.

Harmadik ütközés: a Démonok kiűzése

A démoni lelkek kiűzése sem nem volt ritka, sem szokatlan. A rabbinikusok is tették, de ennek volt egy 3 lépcsős “hagyománya”, szertartása:

1. Fel kellett venni a kommunikációs kapcsolatot a démoni szellemmel;
2. Meg kellett tudni a nevét;
3. A nevet használva lehetett felszólítani a távozásra.

Igen ám, de voltak néma megszállottak, akikkel ezt nem lehetett megtenni, így a farizeusok nem is tudták kitűzni a némákból a démoni szellemeket. Azt mondták: ha majd eljön a messiás, ő lesz képes erre is.

Így áll előttünk Mt 12,22, ahol Jézus néma ördögöt űz ki, s így érthetjük meg, hogy a végén az egész sokaság elcsodálkozva felkiált: “csak nem ez a Dávid fia?” (azaz, csak nem Ő a Messiás?)

A tömeg a kérdés feltevésére kész, de a válaszra már nem. Ezért a válasz megadásáért a szintén jelenlévő farizeusokhoz fordulnak.

S ez egy igen nagy csapdává válik a farizeusoknak: mivel a farizeusok maguk tanították, hogy a néma démon kiűzésére csak a messiás lesz képes, így a tömeg jogosan fordul az elismeréséért a farizeusokhoz: akkor tehát mégis ő az?

A farizeusok előtt két út áll: elismerik Jézust messiásnak, vagy szembe mennek a saját eddigi tanításaikkal. (csapda)

Mivel egyiket sem akarták, gyorsan kiötlenek egy harmadik, nem túl bölcs utat: “a Belzebub hatalmával űzi ki az ördögöket.” (a Talmudban, amely szintén megörökíti Jézus megfeszítését is, ez a vádvonal futott tovább: az van benne leírva, hogy Jézust páska ünnepen megfeszítették, mert varázslást űzött. A varázslás démoni erők által működik, tehát Jézus nem lehetett a messiás, mert démoni megszállott volt. Démoni erővel űzött démonokat)

A történetben magában három értékes pont van:

1. A farizeusok elismerik és igazolják a csodatétel megtörtént voltát
2. Elismerik és igazolják, hogy itt olyan csoda történt, amit ember még nem hajtott végre
3. Elismerik, hogy itt valami felettük álló szellemi hatalom van.

 

A rabbinikus zsidók azért feszítették meg Jézust, mert az általuk alkotott és igei rangra emelt szabályokat Jézus nem tartotta be. “Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint,…Ő pedig ezt válaszolta nekik: …Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.” (Mk 7,5-9)