János apostol evangéliumában kétszer is megemlíti, hogy “sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben” (Jn 20,30)…és ” ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.” (Jn 21,25)
Jézus két feladatot hagy ránk keresztényekre: az egyik, hogy tegyük tanitvánnyá a népeket, megkeresztelvén őket, a másik hogy a megtért hívek törjék meg a kenyeret és igyanak a hálaadás kelyhéből az ő emlékezetére, azaz úrvacsorázzanak.
Mármost nincs nagyobb megosztottság ma a keresztények között, mint a keresztség és az úrvacsora kérdése. Való igaz, hogy az evangéliumok, de még az újszövetségi levelek sem adnak erre vonatkozó világos útmutatást: hogyan kellene keresztelni, kiket lehet keresztelni, kinek és hogyan kell adni az úrvacsorát…megannyi fontos kérdés.
A tanítványok és Jézus sem ír erről pontosan, aminek az oka az lehet, hogy számukra teljesen egyértelmű volt mindez, nem volt bennük semmilyen kérdés, mert tudtak, látták…de nem írtak meg.
Éppen ezért fontos nekünk, hogy megtudjuk hogy mindezt hogyan végezték az apostolok (ha már leírva nincs), miként és mit tanítottak a keresztelés előtt, kereszteltek-e gyermekeket, vagy sem, bemerítették a hívőket, vagy ajánlanak más módot is…kinek adtak és kinek nem adtak úrvacsorát.
A jó hír az, hogy mindez tudható, mert egy kr. u. 125-ben megtalált iratban mindez benne van. Az irat neve “Didakhé” azaz tanítás a tizenkét apostoltól…
Ez az első liturgikus leirat, ami forrásként a kezünkben van, hitelességet minden keresztény felekezet elfogadja.
Nem hosszú, aki még nem ismeri vagy olvasta, feltétlen tegye meg.
Áldás, békesség!
Élet kenyere - Keresztény hitéleti blog 