Vasárnap van. Az Úr napja – legalább is Nagy Konstantin óta. Mikor elmélkedjen a hívő ember az Ő törvényein, akaratán és parancsolatain, ha nem ezen a napon? “Emlékezz meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt!” – szól az Úr 4. parancsolata. Szenteld meg azzal, hogy nem dolgozol, nem jársz kedvteléseid után, hanem “emlékezel”. Emlékezel a teremtésre, Isten alkotására, eredeti tervére amikor megteremtette az eget és a földet, a vizeket és az égboltozatot, a növényeket és az állatokat, s az embert a maga képére és hasonlatosságára. Emlékezz rá, hogy Isten terve egy bűn és halál nélküli terv volt, egy olyan világ, amire Isten alkotás közben hatszor is kimondta, hogy JÓ!

Tudjátok olyan sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon az, amit a mai “keresztények” s köztük mi magunk is művelünk Istentisztelet gyanánt vasárnaponként, az mennyire Isten eredeti terve, és vajon mennyire tetszik Istennek. Vajon mi az igaz istentisztelet és hogyan is kellene mindezt megélnünk: erről szól ez az írás.

Szombat, vagy vasárnap…templomban vagy házanként?

Mondhatjuk hogy elvileg mindegy….a 7. napon. Ma a magyar kalendáriumban a 7. nap a vasárnap, az első a hétfő, Isten hat napon át munkálkodott és a 7. napon megpihent, tehát helyesen cselekszünk, ha az Úr napját vasárnap tartjuk. Csakhogy Jézus és az ekklézsiát megalapozó apostolok is zsidók voltak, akik évezredek óta a Sabbatot tartották az Úr napjának. Az Apcsel 20. fejezetének a 7. versétől olvashatunk egy istentiszteletről amit Pál vezetett. Az első amit a 7. vers kijelent:  “A hét első napján…” A zsidók – a mai napig – este hattól másnap este hatig számolnak egy napot. És a hét első napja (munkanapja) számukra a mi vasárnapunk. Akkor mondhatnánk, hogy meg is érkeztünk, rendben vagyunk a vasárnappal. Ha viszont megnézzük a görög szöveget, akkor ezt látjuk: “Ἐν δὲ τῇ μιᾷ τῶν σαββάτων” (írom nektek fonetikusan: “en de té miá tón szábbátón“)

Pálék tehát sabbat-kor, azaz szombat este jöttek össze és ez az istentisztelet nyúlt át másnapra éjfélig, azaz este hat után már a hét első napjára.

Az istentisztelet tehát szombaton volt és nem vasárnap. Mindez pedig már jóval Jézus halála után van, hiszen a tróászi út Pál III. missziós útján, a 60-as években volt. Ezen kívül  Tróász sem nem zsidó, de még csak nem is kis-ázsiai, hanem már európai (Görög) területen volt.

Ki lehet tehát jelenteni, hogy a keresztények a pogány-keresztény gyülekezetekben is megőrízték a szombati összejöveteli rendet. Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy a vasárnapi összejövetel téves, de jó ha tudjuk, hogy ez kezdetben nem így volt. (érdekes egyszer megvizsgálni azt is, hogy ki és miért térítette el a keresztény húsvétot attól a zsidó pészahtól, amelyen valójában Jézust megfeszítették…)

Az, hogy nem templomban jöttek össze hanem házanként sokatoknak nem szükséges bizonyítanom. A kereszténység az első 3 században semmilyen épülettel, ingatlannal nem rendelkezett. Hívő testvérek engedték át saját házaikat az Úr szolgálatára.

Mindezek után nézzük meg mit mond az ige az okos és igaz istentiszteletről.

Az okos Istentisztelet

Róma 12,1

“Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul!”

Már ebből a versből is érezhető, hogy amikor Pál istentiszteletről beszél, nem egy eseményről, hanem valami egészen mély, valódi élet odaszánásról, életszentségről beszél. Az igazi istentisztelet tehát nem az, hogy egy megadott napon (vasárnap) elmegyünk egy helyre (templom, imaház…stb) és egy megadott időkeretben (10.00-10.45) vallásos szertratásokat végzünk. 

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, arra az ige adja meg a választ:

• ne igazodjatok e világhoz, (Róm 12,2)
• változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.(Róm 12,2)
• iszonyodjatok a gonosztól (Róm 12,9)
• a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek (Róm 12,10)
• A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, (Róm 12,13)
• Egymással egyetértésben legyetek, (Róm 12,16)
• ne legyetek nagyratörők, (Róm 12,16)
• az alázatosakhoz tartsátok magatokat. (Róm 12,16)
• Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. (Róm 12,16)
• Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. (Róm 12,17)
• teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, (Ef 4,2)
• Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! (Kol 3,13)
• látogassátok meg az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban (Jak 1,27)
• Őrizzétek meg magatokat tisztán a világtól (Jak 1,27)
• Oszd meg kenyeredet az éhezővel, (Ézs 58,7)
• vidd be házadba a szegény hajléktalant, (Ézs 58,7)
• ha meztelen embert látsz, ruházd fel, (Ézs 58,7)
• ne zárkózz el testvéred elől! (Ézs 58,7)
• ne járj kedvteléseid után és ne intézd ügyeidet a nyugalom napján (Ézs 58, 13)
• Élj feddhetetlenül (Zsolt 15,2)
• törekedj az igazságra (Zsolt 15,2)
• szíved szerint mondj igazat mindig (Zsolt 15,2)
• Ne hozz gyalázatot rokonaidra (Zsolt 15,3)
• Ne rágalmazz senkit (Zsolt 15,3)
• Amit megígértél másnak, ne vond vissza, ha kárt vallasz is. (Zsolt 15,4)

Ha ezeket tesszük, ha így élünk, akkor végzünk tehát okos istentiszteletet. Tegyétek ezeket és élni fogtok!

---

Az alábbiakban (több részletben) kicsit részletesebben is kifejtem melyik felszólítás mit is jelenthet ma itt nekünk:

• ne igazodjatok e világhoz, (Róm 12,2)

A világ, az emberi társadalom kidobta és figyelmen kívül hagyja Isten tanítását, törvényeit, parancsolatait. Megy a maga feje után, ő maga dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz (Gen 1,3) Ez a felszólítás arra vonatkozik, hogy elsőnek és elsősorban Isten igazságához igazítsuk az életünket, és ne ahhoz, amit a világ, az emberek mondanak. Amit Ő jónak mond, az mi is annak mondjuk, amit ő rossznak, azt mi is rossznak mondjuk. A világ például azt mondja az abortuszról, hogy az emberi jog, Isten ezzel szemben azt mondja, hogy az bűn (Ex 20,13)

• változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. (Róm 12,2)

Jézustól megkérdezték egy napon az emberek, hogy “Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?” Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.( Jn 6,28-29) Jézus élete, jelleme, tanítása, szelídsége tökéletes, tiszta, hibátlan. Azért küldte Őt Isten, hogy életével-halálával példaként szolgáljon nekünk. Istennek tetszett az ő Fia, Jézus. Többször is elmondja az igében, hogy “benne gyönyörködik”. Így ha mi megismerjük az Úr Jézust, és a Szentlélek által az ő képére és hasonlatosságára változik meg jellemünk, az a “neki tetsző és tökéletes”.

• Iszonyodjatok a gonosztól (Róm 12,9)

Ez a felszólítás szinte automatikusan érkezik meg az újjászületett ember szívébe. Nem is kell érte szinte semmit tenni, magától végbemegy a valódi és szívbeli megtérés után. Jézus (Isten) egy bűn és halál nélküli világot alkotott. Nem tőle van sem a bűn sem a halál. (lásd: Gen 1-2 fejezetek) Isten iszonyának legerősebb és legmélyebb megnyilvánulása a kereszten szenvedő Krisztusban látható meg. Egy élő hitű ember sem gyönyörködik a világ gonoszságán, sőt megnyilik a szemük a bűnlátásra és együtt sírnak Jézussal a világ bűnei és gonoszsága felett. (Mt 5,4)

• a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek (Róm 12,10)

Máté evangéliumában mondja meg nekünk Jézus, hogy mindazok, akik hiszünk őbenne, és szolgáljuk őt, testvérek vagyunk. (Mt 23,8). Ez az üzenet nem más, mint egy szerető és gondoskodó Atya üzenete a gyermekei számára. A testvérek sokszor marakodnak, veszekedek, de szeretni is tudják egymást. Isten úgy várja el tőlünk és úgy örvend a hívek egymás iránti gyengéd szeretetének, ahogyan te mint szülő is örülsz, ha a nagyobbik gyereked gyengéd szeretetet mutat öcsikéje, vagy kishúga iránt.

• A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, (Róm12,13)

Első kérdés, hogy kik a szentek? Az ige világosan megmondja: az élő hívők! Nem a halottak, nem azokat akiket a pápa szentté avat, hanem minden Jézus Krisztusban hívő de még élő ember. (Ef 1,1; Fil 1,1; Kol 1,1; ) Jézus a Mt 5,42-ben maga tanít arra, hogy aki kér, annak adj, és ne forduljunk el attól, aki kölcsön kér tőlünk. És ez a szakasz nem a hívekre, hanem mindenkire vonatkozóan hangzik el! Ha tehát segítenünk kell minden szükségben lévő embertársunkat, mennyivel inkább a Krisztusban megszentelt híveket. Ha tehát egy élő hitű testvéred, főként ha szolgáló szükséget szenved, segítsd őt erődhöz mérten. Pénzzel, élelemmel, szállással, befogadással, szeretettel, meghallgatással, vigasztalással, azzal, hogy közösséget vállalunk vele a hányattatásaiban, üldöztetéseiben, szenvedéseiben. Mert a világ ha azt hallja “szükségben van”, egyből az anyagiakra gondol. De ez nem így van. Ugyanis a szükség nem csak anyagi természetű, hanem lelki szükség is lehet. Hiszem, hogy az Úr erre is gondolt, amikor ezt Pállal írásba foglaltatta.

• Egymással egyetértésben legyetek, (Róm12,16)

Nem minden emberrel, főleg nem a világgal, hanem ti, újjászületett keresztények: ti legyetek egymással egyetértésben!

De hát lehet-e mindenben egyet érteni? – kérdezheted. Azt mondom erre: nem, minden dologban talán nem lehet, de a fő kérdésekben igen, ez lehetséges. Mert Isten tisztán megmondta hogy mi az akarata és hogy mi a neki tetsző és tökéletes szent élet. (az egész írásom erről szól). Ha te is szívből így akarsz élni, és elfogadod, hogy ezeket nem ember, hanem Isten maga mondja nekünk, és én is ugyanígy elfogadom vajon nem jön-e létre az egyetértés közöttünk az élet fontosabb dolgai tekintetében?

Minden más, jelentéktelen dologban pedig ott van a szeretettörvény, amely befedi a hívek között az apró-cseplő dolgok miatt keletkezett hajszálrepedéseket. (Parancsunk van arra, hogy szeressük felebarátunkat!)

• ne legyetek nagyratörők, (Róm12,16)

Pál szegény legjobban a Korinthusiak gyülekezetében szenvedett ettől. Széthúzások, pártoskodások, versengések… ezek jellemezték a gyülekezetet. Illetve nyilván nem maga a gyülekezet, hanem egyes tagjai voltak nagyratörők. Ma is hány ilyet látni – megszégyenülésükre írom – akik emberi módon, emberi elismerésért, népszerűségvágyból, bűntudatból vagy megfelelési kényszerből, de semmiképpen sem Isten elhívásaként önmagukat küldik önigazulásuk szolgálatára. Mennyi kárt tud ez okozni, és mennyi szakadásért volt ez már felelős. Az EGO. Ez a legnagyobb ellenség, amit le kell győznie mindenkinek. A szolgálatra csak Isten hívhat el! Akit elhív, azt pedig meg is igazítja (Róm 8,30-31) és meg is áldja, és szolgálatának gyümölcse is lesz. Jézus olyan szépen elmagyarázza ezt a Jn 15,16-ban. Ha ezt a keresztények megértenék, nem lenne annyi önjelölt próféta és nagyravágyó a gyülekezetekben, akik aztán a szakadásokat okozzák. Akit elhívott az Úr, az szolgáljon. Akit pedig az Úr hívott el, aztmeg lehet majd ismerni a szolgálat gyümölcseiről. És akinek a szolgálatának látható lelki gyümölcsei vannak, (megtérnek emberek) azt ne támadja a gyülekezet és ismerje fel és el. Vajon helyes-e elutasítani annak a szolgálatát, akinek elhívását Isten a maga pecsétjével igazolja? 

….folytatás következik…