Mit jelent kereszténynek lenni? Kit hívnak ma kereszténynek? Személy, aki valamilyen vallási közösség tagja? Aki valamilyen rendszerességgel részt vesz valamilyen vallási közösség alkalmain? Aki bizonyos vallási szokásokat és ünnepeket megtart? A kereszténység a templomba járó emberek?

Bizony egyik sem.

A kereszténység nem más, mint

Isten szavára berendezett élet.

Hitbeli elkötelezettség egy személy kijelentéseiben és tanításaiban. Ez a személy Jézus, aki azt mondta magáról – és annak is bizonyult – hogy ő maga a mindenható Isten, aki menny és föld teremtője. Ő a világ megváltója.

Jézus nem vallást tanított, hanem életprogramot. Arra tanította az embereket, hogy:

1. Térjenek vissza az Isten igazságához, mert egyedül az Atya tudja mi a jó és mi a rossz.
2. Isten igazsága az ő kijelentett igéjében található, ezt kell tanulmányoznunk tehát, hogy eligazodhassunk ebben a világban és hogy el tudjuk dönteni helyesen, hogy mi a jó és mi a rossz.
3. Ő a mi teremtő Atyánk, aki szeret minket. Ezért mi is szeressük őt és hallgassunk szavára, különben biztosan célt-tévesztett lesz az életünk.
4. Szeressük az embertársainkat, mert a testvéreink ők, és mert szeretet és irgalom nélkül ez a világ elveszett és csak a szeretet képes emberi életeket megváltoztatni.
5. Kerüljük a rosszat és a bűn minden lelki (harag, irigység, felfuvalkodottság, gonoszság…stb) szellemi (varázslás, kuruzslás, jóslás, szellemvilággal való kapcsolat…stb) és fizikai (gonosz tettek, csalás, lopás, fizikai lelki bántása a másik embernek…stb) formáját, mert ezek megrontják és megbetegítik az emberi lelket.
6. Azt kéri, hogy legyünk irgalmasok, szeretettel forduljunk a másik emberhez, tegyünk jót ott és azzal, amink van, ne harácsoljunk, ne aggodalmaskodjunk, hanem dolgozzunk és elégedjünk meg azzal, amink van.
7. Arra buzdít, hogy ne önző, hanem szolgáló életet éljünk. Keressük mindig a másik ember hasznát is, és mindez a mi javunkra is válik. Ne uralkodjunk, ne éljünk vissza a hatalmunkkal, hanem tekintsük ezeket kegyelmi adománynak, és kiváltságnak és állítsuk az emberiség és a jó szolgálatába.

A kereszténység tehát maga az élet! Ahogy gondolkodom, ahogy élek!

Kérdezhetné valaki: ha ez így van, akkor az egyház miért nem ezeket hirdeti? Azért, mert ehhez nincs rá szükség.

Ki a lelkész, vagy pap?

Aki elvégzi a teológiát és valamelyik egyház püspöke pappá szenteli? Biztosan nem.

Az a helyzet, hogy ilyen fogalmat Jézus evangéliuma és az újszövetség nem is ismer. Jézus maga mondja a 12 apostolnak, “ ti pedig mindnyájan testvérek vagytok…” (Mt 23,8) Fontos meglátnunk, hogy Jézus maga nem nevezett meg semmilyen intézményi rendszert, nem tett említést semmilyen tisztségről sem. A tanítványokat azonban tanította és kiküldte, hogy legyenek tanúi és továbbvivői az Ő életének és tanításának. Apostolnak hívjuk őket, ami annyit jelent: küldött.

A 12 apostolt Jézus személyesen választotta ki, személyesen tanította őket és személyesen ruházta fel hatalommal és autoritással.

Elsődlegesen persze ők is “csak” keresztények, akik eldöntötték, hogy Jézusi életprogramot fogják követni, és másodlagosan küldöttek, akik Istentől megkapták az elhívást a szolgálatra.

Hogy van ez ma? Ugyanígy.

Nézzünk egy világi példát. Sok ember választja az orvosi hivatást, tanul és aztán gyakorlolja hivatását, de nem mindenki lesz az orvosok tanítója, azaz tanár az orvosi egyetemen. Csak az, aki – elsősorban persze maga is orvos – elhívást érzett magában, hogy ne (csak) gyakorlója, hanem tanítója is legyen ennek a hivatásnak.

Ugyanígy van a keresztényekkel is. Mindenki elsősorban keresztény, azaz gyakorló Krisztuskövető, és némelyek (nem mindenki) kapnak elhívást, hogy ennek az “életprogramnak” a tanítói legyenek.

Ez belső inspiráció, ami azonban nem önmagától jön létre az emberben, hanem Krisztus kiválasztása és elhívása alapján. Ma ugyanúgy Jézus választja ki, hívja el a Lélek által, és (a biblia igéje által) tanítja ki azokat, akiket tanítókul, evangélistákul rendel, hogy másoknak is tanítsák meg mindazt amit tudnak, és “toborozzanak” követőket a kihívottak seregébe.

Nem ember nevez tehát ki erre a feladatra valakit, hiszen az evangélium, a megbízatás nem az emberek ügye, hanem Isten, azaz Krisztus ügye.

És hogy az egyház miért nem hirdeti ezeket? Mert ehhez megint nincs rá szükség!

Ez a tévelygés azonban nem új. Már a Jézus idejében regnáló egyházi struktúra és képviselői a farizeusok is kisajátították Istentől az elhívás és a kinevezés jogát.

Olvasd el ezt az igét:

“Történt az egyik napon, amikor a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, hogy odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat? Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem: Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Ők pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való. Erre Jézus így szólt hozzájuk: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” Lk 20,1-8

Értjük ugye? A regnáló intézményi “papok” azt gondolták: ők Isten földi helytartói, és csak nekik van joguk eldönteni ki Isten szolgája és ki nem. És – ahogy erről a szentírás lapjai tanúskodnak – mindenki, akit nem ők neveztek ki és mégis Isten nevében szóltak és szolgálatba álltak, azokat üldözték és megölték. Így üldözték és haltak meg a próféták, keresztelő János, de maga Jézus is. (Legyetek biztosak benne, hogy Heródes, a róka nem merte volna lefejeztetni Jánost ha ő a főpapok megbízásából tevékenykedett volna, mint ahogy abban is, hogy a papság nem engedte volna börtönbe záratni és kivégeztetni Jánost, ha elismerék volna Isten elhívását és pecsétjét János szolgálatán…)

Hogy van ez ma? Ugyanígy.

Sosem felejtem el, hogy mikor Isten hívására megkezdtem a szolgálatomat, már a teológián mondták rólam (és ezzel gúnyoltak és próbáltak hitelteleníteni) az “egyházhívők”, hogy “kinevezte magát lelkésznek”…(mivel hogy nem volt földi felhatalmazásom, püspöki, pecsétes papírom, arról hogy szolgálhatok)

Ma is úgyanúgy folyik a Krisztus-elhívottak üldözése. Ma nem ölnek meg minket fizikailag, de rágalmaznak, rossz hírünket keltik, mellőznek, magukat igaznak, minket eretneknek, hamis tanítónak mondanak csak azért, mert nem tőlük kértük és kaptuk a felhatalmazást a szolgálatra, hanem Krisztustól. És nekik ez a felhatalmazás hamis! Mert csak az övék az igaz. De akkor most kérdezem én: ki is akkor itt az Isten?

És persze az is igaz, hogy sok hamis tanító van, sok hitető jött el a világba és erről Jézus is beszél. És nem minden elhívás van Jézustól, mert az “egyház” a diabolosz legjobb munkaterepe: a legtöbb rombolást, szakadást, megosztottságot a vallásos emberek között végezve tudja elérni és meg is teszi.

De Jézus adott nekünk erre is biztonságos beazonosíthatóságot.

Két igét hozok elétek:

“Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Jn 15,16

Jézus ebben az igében ismét világossá teszi, hogy a szolgálatra sem más, sem én önmagamat nem tehetem alkalmassá és nem választhatom ki. Ez az elhívás és kiválasztás egyedül Jézustól jöhet. A másik fontos azonosítási pont a szolgálat gyümölcse. Jézus azt mondja, hogy ez az ültetés és plántálás, azaz maga az elhívás gyümölcstermésre adatott. S ha az apostolok, küldöttek, tanítók és evangelisták küldetése Jézustól nem más, mint hogy “tegyenek másokat is tanítvánnyá, akik maguk is megtartják azt az életprogramot amit Jézus tanított, sőt parancsolt az övéinek” (lásd: Mt 28,19), akkor a gyümölcs sem lehet más, mint az, hogy ezek a szolgálók munkájuk nyomán lelkeket nyernek meg Krisztusnak, azaz valódi megtérők és krisztuskövetők születnek körülöttük.

Egy másik helyen Jézus erről így beszél:

“Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncsról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat jó fa rossz gyümölcsöt és rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” Mt 7,15-20

Kérdezem tisztelettel: Miért fogynak a keresztény egyházak? Miért hallunk annyi papi visszaélésről, devianciáról? Miért van az, hogy látunk püspöki kinevezéssel papokat és lelkészeket, akik alatt nyögnek a gyülekezetek és ahol sem lelki, sem számbeli növekedés nincs? Ma üdítő ritkaság, amikor egy egyház vagy felekezet helyi gyülekezete lelki növekedésről, valódi megtérésekről tud beszámolni.

Vallásosság van, liturgia, ünnep, újhold meg (katolikus, evangélikus, református, wesliánus…stb) hagyomány az van, de megváltozott életek???

A másik nagy ismertetőjele az Istentől elhívott szolgáknak, hogy nem hirdetnek, tanítanak és tűrnek el maguk körül a Bibliától eltérő tanítást, szokást, hagyományt. Nem mosnak össze semmit, (vallási szinkretizmus) nem kevernek bele semmit. Nem térnek el Jézus igéjétől sem jobbra, sem balra, hanem hűen tanítják és megtartják.

Gyümölcseiről ismeritek tehát meg őket…

Mi tehát akkor a kereszténység, ki a valóban keresztény és mi a hívő közösségi élet?

Elsősorban olyan emberek közössége, akik életprogramjukká tették a Krisztusi utat.

Komoly emberek, akik nem elégedtek meg a világ sekélyes és felületes válaszával arra a kérdésre: hogy hogyan is kell élni egy tartalmas és jó életet? Akik komolyan keresték és megtalálták az élet problémáira és értelmére a választ!

Mert minden emberi probléma forrása a bűn. A bűn, aminek a gyökér oka, hogy az ember önmagát emelte Isteni rangra, mert ő mondja meg mi a jó és mi a rossz. Maga magának szab törvényt, megítél és elítél mindent, ami nem egyezik azzal, amit ő mond és ő gondol, és aminek a következménye a sok bántás, a sok beteg lélek, a sok csalás és igazságtalanság, a válások és megcsalások, a hazugságok, a drog, az alkohol, a hedonizmus, a pénz istenítése és a “lenni valakinek” bálványa.

A valóban keresztények olyan emberek, akik feltették maguknak a kérdést: ha én vagyok az igazság forrása, és minden amit én gondolok és mondok az a jó és az a rossz, akkor miért van ennyi nyomorúság az életemben? Miért futok ennyiszer zátonyra? Miért vagyok boldogtalan, sikertelen, elveszett??? És ha az emberiség – amely kidobta Isten igazságát – valóban tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor miért van ennyi nyomorúság, igazságtalanság, szeretetlenség, válás, szemétre kidobott gyerekek, gyilkosság és háború abban a világban, amelyben az ember az úr?

Valóban tudja az emberiség, hogy mi a jó és mi a rossz? Akkor miért termeli az emberiség újra és újra önmaga nyomorúságát?

A valóban keresztény emberek komoly emberek, azért is, mert önmaguk életét tették komoly kritika és vizsgálat tárgyává és kimondták maguk felett az ítéletet: méltó a halálra.

Megértették – elsősorban önmagukról – hogy nem tudják, hogy mi a jó és mi a rossz, és elismerték hogy Isten törvényei és Krisztus igazsága az egyedül igaz és követendő igazság. Ők azok, akik bátran vizsgáztak, mert önvizsgálatot tartottak, és nem másokat, hanem magukat ítélték el, és ennek a komoly önvizsgálatnak a végén meghajtották büszke fejüket és kimondták:

bocsáss meg nekem Istenem!

Bocsáss meg, hogy ilyen önző és öntörvényű életet éltem. Bocsáss meg, hogy minden tettem és gondolatom közepe én magam voltam. Hogy mások iránti szeretetem is csak önző céljaimat szolgálta. Hogy bántottam és nem szerettem másokat, hogy büszkeségemmel, haragommal, hiúságommal megaláztam másokat és így akartam magamat valakivé tenni. Bocsáss meg hogy Téged sem tiszteltelek, még csak nem is ismertelek és elutasítottam minden közeledésedet.

Hát valahogy így lehetne leírni a valóban megtért embert.

És mit tesznek ők?

Vallásoskodnak? Vasárnapi Istentiszteletekre járnak? Térdepelnek a templomok hideg padsoraiban és mogorván maguk elé nézvén “mi Atyánkot” mormolnak? Távol legyen tőlük. De akkor mit tesznek?

Élő kapcsolatban vannak a Megváltójukkal, imaéletükben és rendszeres bibliaolvasással, bibliatanulmányozással. Ebből töltekeznek, ezt teszik életük zsinórmértékévé.  Úgy törekszenek élni, ahogy Jézus tanította nekik: szeretettel, irgalommal, a köz, a másik javát is munkálva. Szorgalmasan és becsületesen dolgoznak, részvéttel fordulnak a szenvedők és a nélkülözők felé, és élnek egy csendes, békés, szeretetteljes és megelégedett életet. Tűrnek a tűrőkkel, örülnek az örülőkkel, sírnak a sírókkal, nevetnek a nevetőkkel.

Közösségi életük pedig nem formális vallásgyakorlás, hanem valódi bensőséges szeretetközösség, amelyben egymást erősítik, bátorítják, építik és intik ha kell.

Hát, ez a kereszténység, s aki így él, az a keresztény.