Egyre többször találkozom azzal, hogy emberek nem értik a megtérés lényegét. Sokan azt hiszik, hogy azzal, hogy “hiszek Istenben”, meg minden vasárnap eljárok a templomba már megtértnek nevezhetem magam. Pedig a Szentírás valami egészen másról beszél…

Mi a megtérés?

A megtérés az a gondolati, hitbeli, magatartásbeli folyamat, amelynek során az ember Isten iránti engedetlen magatartásával felhagy, és azzal a szándékkal fordul Isten felé, hogy akaratának engedelmeskedjen. Ennek a folyamatnak meg kell indulnia, és folyamatosan meg kell maradnia a hívő ember életében.

A keresztény megtérés folyamata:

• bűnbánat, amely belső akarati döntésre épül

• megalázkodás Isten előtt

• Jézus Krisztus engesztelő áldozatának az elfogadása

• Elszakadás a bűnös életmódtól és cselekedetektől

A megtérés tehát szakítást jelent korábbi életstílusunkkal és szemléletmódunkkal

Szavai a bibliában:

• Héber: SUB- hátra arc!

• Görög: metanoia – régi életről az új életre való radikális, a régit teljesen megtagadó megtérés: a korábbi irány megváltoztatása.

Hamis megtérés:

Hamis megtérő, aki azt gondolja, hogy a külső rítusok betartása elégséges. A hit csupán külsőség marad számára, mechanikus cselekvés sorozat, tartalom nélküli vallásos élet

A másik jellegzetes hamis megtérés, ami érzelmi kitörés kapcsán jött döntés…az ilyen ember általában rajongó, akit amint valamilyen hátrányt kell elszenvednie az ige miatt, ismét hamar elnyeli a régi élete.

“Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem magamat annak.” / Jn 14,21

Kiss Ferenc orvosprofesszor, aki a keresztény testvérgyülekezet egyik nagy és elismert prédikátora volt, egy igehirdetésében a Jn 14,21 ige kapcsán mondta a következőket:

“Jézus e szavakat búcsúbeszédében mondja a tanítványainak. A vers két részből áll: első felében az embernek Jézus iránt, a második felében pedig Jézusnak az ember iránt való szeretetéről olvasunk. Az embernek Jézus iránt való szeretete két cselekedetből állhat csupán: először ismerni, másodszor megtartani az Ő parancsolatait. Az elsőt sokkal többen megteszik, mint a másodikat. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szeretet valami féle érzelem. Holott a valóságban csak az úgynevezett szerelem áll érzelmekből. A szentírás soha sem épít az ember érzelmeire, hanem csakis a magatartására. Annyi a szeretetünk Jézus iránt, amennyire ismerjük és megtartjuk az Ő parancsolatait. Ha ezen szeretetünk élő, akkor

mindkét dologban napról napra növekedünk, ellenkező esetben pedig sorvadunk.”

Döbbenetesen tiszta látás és beszéd!

1./ Mi nem az újjászületés?***

Roppant fontos tisztán látni, mert ez nem is életkérdés, hanem örök életkérdés.

   a./ Az újjászületés nem örökölhető a szülőktől. Még a hívő szülőktől sem. A hívő szülők gyermeke nem lesz automatikusan újjászületett ember. Viszont egyáltalán nem hívő szülők gyermeke is újjászülethet. Sok példát láthatunk erre.

    b./ Az újjászületés nem külső változás. Gondoljunk arra, hogy az állatot is be lehet tanítani bizonyos dolgokra, dresszura folytán. Ugyanígy az embert is meg lehet tanítani vallásos szavakra, imádságokra. Sok mindent megtanulhat az ember, hogy „egyház képes” legyen, de mindez kevés

    c./ Azzal sem azonos az újjászületés, hogy valakinek vallási ismeretei vannak. Nikodémusnak aztán igazán voltak vallási ismeretei, hiszen Izrael tanítója volt. Ámde a vallásos ismeret nem azonos az újjászületéssel.

     d./ Nem fejlődés eredménye – nem is vallásos cselekmény révén következik be. Tévtanítás az, hogy az emberben ott van az isteni csíra, ami fokozatos fejlesztésen át egyszer csak kibontakozik, és az isteni élet megvalósul az ember szívében. Pál azt mondja: a bűn meg van énbennem.

***ezt a szakaszt Papp Szilvia teológustársam átküldött írásából közöltem. Köszönet az értékes kiegészítésért

A megszentelődésről:

Az életszentség fogalma először az Ószövetségben jelenik meg: istennek tetsző és az ember javát szolgáló élet szabályait a tízparancsolatban találjuk meg először.

De Isten fel is szólít a szent (világtól elkülönült/Isten számára elkülönített) életre: Lev 19,2: “Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!” – Ezt mondja az Úr.

A megszentelődés a megtérés után azonnal meginduló folyamat, amely meghatározható úgy, mint a Szentléleknek az a kegyelmes és folyamatos cselekvése, amely által megszabadítja a megigazított bűnöst a bűn szennyétől, megújítja egész természetét Isten képmására, és lehetővé teszi számára a jócselekedetek végzését.

Egyrészt tehát ez Isten munkája bennünk, másrészt a Biblia ír arról, hogy az embernek törekednie kell a megszentelődésre!

2 Kor 7,1

“Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket.”

Kol 3,5-6

“Öljétek meg tehát tagjaitokban azt, ami csak erre a földre irányul: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a szenvedélyt, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami bálványimádás, mert ezek miatt haragszik Isten.”

A hívő feladata tehát: felismerni, beismerni, megutálni és elhagyni a bűneit!

A HIT EGYÜTT JÁR AZ ENGEDELMESSÉGGEL, A HITETLENSÉG PEDIG AZ ENGEDETLENSÉGGEL!

Nézzünk még meg pár igehelyet, hogy tisztánlátásunk erősödjön:

1Pt 1,13-17;

“Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét”

1Jn 2,3-6

“És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.”

Tiszta beszéd: aki azt mondja hívő vagyok, de nem úgy él: hazug. Kemény szavak a “szeretett tanítványtól” Jánostól. De hinnünk kell neki, hiszen ő állt az egyik legközelebb Jézushoz, s ő látta a legtovább a keresztény egyház épülését.

1 Jn 2, 15-16

“Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.”

1Jn 5,3

Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

1 Jn 5, 18-20

Tudjuk, hogy aki Istentől született, nem vétkezik, sőt aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van. De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet. 

Sok olyan emberrel találkoztam, aki magát hívőnek vallja, miközben folyamatosan ugyanazokat a bűnöket követi el újra és újra, s mikor rámutat valaki a cselekedeteire, meg a bűneire ezt mondja: “ki vagy te, hogy megítélsz engem? Vagy ki tett téged bírámmá? Látható, hogy itt megkeményedett szívről van szó, és a megbánás és beismerés csekély jele sem található meg az ilyen ember szívében.

A másik tipikus reakció azok szájából hangzik el, akik szeretik a bűneiket, és bár kívánják a keresztény közösséget, meg az üdvösséget, de eszük ágában sincs őszintén megbánni, vagy letenni a bűneiket. Szeretnek dohányozni, szeretnek berugogatni, szeretnek mulatni meg dorbézolni, nőcskézni, vagy egy kicsit vásárolgatni…kinek-kinek mi épp az aktuális rabsága. Ők rendszerint ilyen szavakkal altatják magukat: “nem tehetek róla, megint elestem…de hát Isten kegyelmes nem? Megbocsát nem? Hiszen ide jöttem és megbántam.” Ha ez a “megbánás” nem őszinte, akkor ez hazugság és félrevezetés, s az ilyen ember becsapja önmagát. A fenti igehelyből látható, hogy aki sorozatosan ugyanazokat a bűnöket követi el, és felmenti magát és elaltatja magát olyan gondolatokkal, hogy Isten kegyelmes, meg úgyis megbocsát, hamis megtérő, és rosszabb a helyzete mint annak, aki még meg sem tért.

2 Tim 3,1-5;

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől.

Az igeszakasz első része felsorolás, amely azt hiszem ismerős. Tessék csak nyitott szemmel körbenézni, és máris látható a megtéretlen világ. Pál azonban azt is mondja, hogy sajnos a keresztények között is vannak ilyenek. Ők a látszatkeresztények, s ma is tele vannak velük a templomok. Akarják az üdvösséget, de az e világi életükkel együtt. A kegyesség látszatát megtartják, de engedelmeskedni nem engedelmeskednek. Erre mondta Jézus, hogy képmutatók. Mert a templomban mutatnak egy képet, egy kimerevített filmkockát az életükből: kegyes arc, engedelmesen felállnak, meghajtják a fejüket, szájukkal mondják a liturgikus imákat, de amikor az életük filmkockája a templomból kitérve tovább pereg, ott már nem ezt a képet látjuk…Ez a képmutatás, amit Jézus olyan keményen megítél.

1Kor 5,11-13;

Most tehát azt írom nektek, hogy ne éljetek közösségben azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Távolítsátok el azért a gonoszt magatok közül!

Pál itt azt mondja, hogy akinek az életében ezek jelen vannak, az “kívül levő”, azaz nincs benne az ekklézsiában, akkor sem, ha testileg egyébként jelen van. Az ilyen felett Isten fog ítélni, nekünk hívőknek nem szükséges. Viszont a hívőket inti Pál: ne legyenek vele közösségben, azaz figyelmeztetés után zárják ki a gyülekezetből.

Nem ellene, hanem éppen hogy érte. Mert ha a hívők, bár látják a “testvér” bűneit, de nem szólnak neki és megtűrik, azzal legitimálják annak cselekedeteit, azaz azt üzenik: nem baj hogy ilyen vagy. És ezzel pont a megtérése ellen cselekszik a gyülekezet, hiszen így hogyan jusson el a bűnös a bűnbánatra? A kizárás tehát lélekmentésből történhet, és erre is van Jézusnak parancsa:

„Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Mt 18,15-17

Remélem sikerült megmutatnom, hogy nem nevezhető megtért léleknek csakis az, aki életén drámai változás (hátraarc) megjelenik, és aki tudatos döntéssel elfordul korábbi bűnös életétől vállalva az összes veszteséget is, ha kell.

Zárom soraimat még egy igeszakasszal:

“Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? 17Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. 18Senki meg ne csalja önmagát!” 1 Kor 3,16-18a