Jézus mondja a tanítványainak a szenvedése előtt: “Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.” Jn 16,21
Bizony nagy dolog a születés, és bizony igaz az is, hogy egy embernek igen sokszor kell, hogy megszülessen, és igen sokszor van a vajúdás kínjaiban. Megszületünk, mint gyermek, és csak elképzelni tudom, mindannyian milyen fájdalmakon, gyötrődéseken mentünk át… de ma már nem emlékszünk erre…Aztán jöttek a kamaszkor gyötrő kérdései, és kínjai, csapkodásai és vagdalkozásai, amiből egyszer csak megszületett a felnőtt férfi és asszony bennünk… aztán ott vannak kisebb-nagyobb testi, vagy lelki traumák…ami után megszületik bennünk a többé nem önmaga körül forgó, mások szenvedését meglátó, együtt érző és szolgáló ember …és még sorolhatnánk az összes lelki “újjászületésünket”, amelyek kínnal és gyötrelemmel jártak, de aztán amiből megszületett egy új személyiség bennünk, egy új ember.
Emlékszem arra az eseményre, amikor huszonévesen vállalkozni kezdtem, és egy később börtönbe került, majd öngyilkosságban elpusztuló ember, felgyújtotta az első üzletemet (mert az jobb helyen volt, mint az övé), majd mivel igen sok pénze volt, lefizetett mindenkit, hogy megússza (és meg is úszta). Tudtuk hogy ő volt, mert előtte megfenyegetett, tanúk is voltak, de ez mind nem számított. A pénz beszélt, a kutya ugatott. Ő virult, én szenvedtem. Akkor nem értettem miért így indul az életem. Elvesztettem minden megtakarításomat, amikért előtte évekig Ausztriában dolgoztam, nem volt más munkám, ez volt a jövőképem, ami elégett a tűzben. Akkor már feleségem volt Andi, és terhes volt Ricsivel. Hónapokig nem találtam magamra, és még hosszú évekig gyötrődtem. Tombolt bennem az igazságtalanság, a harag, a bosszúvágy. Nyomoztam, nyomoztattam, tanúkat kutattam fel a rendőrség helyett, és cipeltem őket be tanúvallomást tenni…. mindent elsikáltak, minden erőfeszítésem kudarcba fulladt. Megrendült a bizalmam a jogban, az igazságosságban, az emberekben. Aztán, mikor már hosszú hónapok teltek el, és láttam, minden erőfeszítésem eredménytelen, a haragot, a dühöt és a “majd én igazságot szolgáltatok” gondolatok és érzelmek helyét átvette az elkeseredés, a mély szomorúság és vele együtt az önsajnálat. Azt hiszem évekig talán még depressziós is lehettem, persze ezt akkor fel sem fogtam…..(no, kinek ismerős?) És a harag, a keserűség felnövekedett bennem és megmérgezte az életemet. (Zsid 12,15!!)
Hosszú évekig (kb 25-26 éves koromig) voltam negatív, mások felett könnyen ítélkező ember és sem a magánéletben sem a világban (szakmai élet/munka) nem voltam se vonzó, se jó illatú senkinek. Utólag persze már mindent értek. Én akartam magamon segíteni, én akartam igazságot szolgáltatni…beültem Isten székébe. És amíg ott pöffeszkedtem, semmi örömöm, reményem és békességem nem volt. Aztán egyszer csak felébredtem. Isten, látván a nyomorúságomat egy ember által egy könyvét adatott a kezembe, amiben szíven talált egy mondat: “Az Isten sem ítél előbb a végítélet napjánál, akkor mi miért tennénk?” Akkor még hit és vallás nélkül megértettem ezt, elengedtem, majd átadtam az ítélkezést az Úrnak. Rájöttem arra, hogy a haraggal és az indulattal magamat teszem csak tönkre, és ez bizony nem vall túl nagy bölcsességre. Igaz az a mondás: “a harag egy olyan méregpirula, amit mi vettünk be, miközben azt várjuk, hogy a másik pusztuljon bele.”
Innentől lett békességem, innentől fordult a szenvedésem örömre …mert megszületett ebből a szenvedésből a bűngyűlölő, becsületes, az igazsághoz és minden körülmények között ragaszkodó, ebben kompromisszumot nem kötő – persze ettől még ezer más bűnnel terhelt – új emberem. (Isten tett egy lépést bennem előre) S mindez ma szerves része annak, aki vagyok, annak akivé lettem. Visszagondolva semmi sem így alakult volna az életemben, ha ez akkor ott nem történik meg velem.
És ahogy ezen gondolkodom most, az a gondolat ütött fel a fejemben, hogy a szenvedésnek mindig van értelme…!!! Hogy a szenvedés tulajdonképpen jó és szükséges. Akkor persze prüszkölünk, hadakozunk, csapkodunk ellene, de tulajdonképpen a végén mindig történik valami jó, létrejön valami jobb bennünk, mint ami addig volt. Születik valami új, miközben elhal a régi.
A szenvedés értelme az új élet. Mindig egy ÚJ ÉLET!
És biztos neked is volt már ilyen az életedben, és biztos te is azt gondoltad akkor, amit én: “jól van, szükséges volt ez, de ebből egy is elég egy életre.” Mert én testvérek azt hittem, hogy ilyen krízis nem lesz több az életemben. Tévedtem. Megint nagyot tévedtem…
Most 45 éves vagyok, sok mindenen túl, és megint és újra satuban vagyok. Isten szorongat és van szenvedésem testi és lelki értelemben egyaránt.
Az “egyház” megint kivert, (lelki szenvedés) és e-mellé az Úr nemrég jónak látta azt is, ha kicsit megüti a csontomat, (testi szenvedés) és azt mondja: pihenj, maradj csendben, és gondolkozz! Tudom persze, hogy mindez miért történt: Isten beszélni akar most velem. Az ő EGYHÁZÁRÓL és ORSZÁGÁRÓL akar velem beszélgetni.
És bár szenvedek, de jó reménységgel szenvedek, mert tudom, ebből megint valami új fog születni.
Most tehát csendben vagyok. Figyelek és igyekszem nyitogatni a bezárt szívemet és hagyni hogy az Úr újból felszántsa és bevethesse jó maggal.
És ha most te is szenvedsz valamitől, ha te is satuban vagy, légy hálás, és türelmes: talán ebből a szenvedésből megszületik majd valaki új ember, valaki, aki jobb, mint az előbbi.
Hagyd, hogy had’ bocsásson mély álmot rád az Úr, és had végezze el a szükséges operációt rajtad.
Ha pedig most nem szenvedsz, hát majd fogsz!…. és amikor majd te kotrod bele magad a szenvedés tüzébe és kínlódsz majd évekig, eszedbe jut majd mindez, és erősít és bátorít majd téged, hogy emlékezz: van értelme a szenvedésednek, mert valami új születik! Maradj csendben és figyelj!
Élet kenyere - Keresztény hitéleti blog 