Bűn-e a harag, vétek-e haragudni?

Izgalmas kérdés. Kíváncsi is lennék, hogy te, aki ezt most olvasod, elsőre milyen gondolat fogalmazódik meg benned. Bűn, vagy nem bűn?

Egy teológiai oldalon olvastam a napokban egy teológus doktor értekezését “Krisztus engesztelő áldozatáról”, melyben az ószövetség professzor tárgyalja a harag kérdéskörét is. Nem közlöm az egész cikket, hanem csak a haragra vonatkozó okfejtését. Igen érdekes…

“A héber és a görög egyaránt két különböző szót használ Isten haragjára, amelyek közül a gyakoribb (görögül orgé) mindkét nyelvben „büntetést” is jelent, tehát nem érzelmi, hanem igazságszolgáltató jellegű, míg a másik (thümosz) az indulati töltést fejezi ki inkább.

Ami a thümoszt illeti,

tudomásul kell vennünk, hogy Istennek vannak érzelmei, indulatai is.

Ő nem egy absztrakciókkal logikai úton megérthető absztrakció, hanem egy valóságos személy. Nekünk is azért vannak érzelmeink, mert az Ő képére vagyunk teremtve. Csak épp

az ő érzelmei és indulatai mindig igazságosak, a mieink gyakran nem.

Ennek ellenére a haragot a Biblia nem minden esetben tekinti bűnnek az ember esetében sem, hiszen az istenképűségünk egyik eleme: „haragudjatok, de ne vétkezzetek”. A harag, ha egészséges és igazságos, a személyiség védelmező ereje: ha romboló erő támad a személyiségem ellen, azt csak egy nagyobb erővel tudom elhárítani, elutasítani.

Köztudott, hogy a haragot minden esetben magukban elfojtó emberek depressziósokká válnak. Ennek oka általában az a mélyen beléjük nevelt, de téves erkölcsiség, miszerint mindenfajta harag bűn. E miatt van a vallásos világban sok depressziós. A Biblia szerint az öröm feltétele, hogy az emberben az igazságosság szeretete mellett a gonoszság elleni gyűlölet is éppúgy meglegyen:

„Szeretted az igazságosságot, gyűlölted a gonoszságot, azért kent fel téged Isten a társaid felett az öröm olajával.”

Ha a hívő az igazságosságot ugyan szereti, de a gonosz fölötti – nem értelmi, hanem érzelmi! – felháborodást elnyomja magában, depresszióssá válik, mert a személyiségét pusztító erőket nem tudja erővel kiutasítani magából, hanem beengedi, s azok felemésztik belülről.

Isten és a Messiás éppen azért boldog, mert tudnak haragudni (Jézusról is írva áll: „és ő haraggal végignézve mindannyiukon, megszólalt…”). A Biblia csak annyiban korlátozza a haragot, hogy „a nap ne menjen le rajta” vagyis ne legyünk haragtartók, neheztelők, mert az mindenkire nézve mérgező hatású, legkésőbb este bocsássunk meg, ne aludjunk bele a haragba, mert az másnapra megrothad bennünk.

De ez is csak az emberek iránti haragra vonatkozik, a gonosz szellemi lényekre (főképp a Sátánra) nem, azokat és műveiket, tetteiket érzelmileg is – nem csak értelmileg, mert abban nincsen meg a szükséges erő! – gyűlölnünk kell, legalábbis ha vidám emberek akarunk maradni.

Sok, rosszul értelmezett erkölcsiségben felnevelt vagy azt magáévá tevő hívőt újra meg kell tanítani – helyesen – haragudni, hogy meggyógyulhassanak lelkileg.

A Biblia nem érzelemmentes könyv, az érzelmeket éppúgy tanítja, ahogy az értelmet. Maga Isten is szabadon engedi néha igazságos haragját (büntetését és indulatát egyaránt), ehhez elegendő kicsit olvasni a prófétákat. Az embernek meg kell tanulnia a helyes irányba fordítani és helyesen kezelni a haragját, hogy az ne vihesse bűnre, de ez nem annak totális, eleve elfojtásában áll, mert akkor befelé sül el, és szétrombolja a személyiséget. „Az Úr félelme: a gonosz gyűlölete.”

Bölcs nyelv a görög, mert a thümosz szó az érzelmi, indulati harag mellett életerőt is jelent. Aki a haragját teljesen bűnnek tekintve mindig eleve elfojtja, annak az életereje és életkedve elszivárog (athümia).

Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a szeretet néha haragszik.

Nem passzív, amikor a rosszat látja. „Érted haragszom” – szoktuk mondani. Van ilyen. Istenben is. Amíg még van az emberben valami jó (bűnös, de nem velejéig gonosz). Amikor már nincs, Isten haragja már csak a sértettek és a világrend megóvása érdekében tör ki, célja a puszta igazságtétel. Mit jelentene különben Jézus ama mondata, hogy „aki egy ilyen kisgyermeket megbotránkoztat (bűnre csábít), jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tengerbe dobnák”? ”

Hát eddig a részlet a riportból. Akit megíndított valamilyen gondolatra, írja meg kommentben. Legyetek áldottak!

forrás: http://www.evangelikalcsoport.hu

 

 

 


3 hozzászólás a(z) “Bűn-e a harag, vétek-e haragudni?” bejegyzéshez

  1. Egyetértek sok mindennel, …
    Hozzátenném, hogy úgy igazán az tud haragudni, aki igazán tud szeretni…féltékenyen, szenvedélyesen…
    Egy másik eset, amikor valakiben tényleg megvan az igaz itélettétel, amit pedig szerintem csak Isten Szelleme tud egy embernek megadni, hiszen csak nála van, Ő ismeri a Valóságot (Igazságot) mivel átjárása van a két vilag között…
    A végén pedig ez a vilag éppen a harag miatt fog teljesen elpusztulni, mivel nem fogadták be az Igazságot (Valóságot)
    Köszönőm.
    Üdv.

    Kedvelés

  2. Salamon király azt mondja,mindennek megvan a maga ideje.Ideje van az elvesztésnek,eldobásnak,eltépésnek,gyülöletnek is. Nehémiás így imádkozott:Istenem halld meg gúnyolódásukat,szálljon vissza fejükre minden gyalázkodás.Ne bocsáss meg nekik,ne töröld el büneiket.Valójában Téged gyaláztak,amikor a fal védőit gúnyolták.Nehémiás átkot mondott rájuk.Ezzel vigyázni kell,mert az ok nélküli átok,olyan mint a bumeráng,visszaszáll arra aki mondta!Nehémiás nem ok nélkül mondta az átkot.De mi az Új Szövetség szolgái vagyunk,ezértÚj Szövetség relációban értelmezzünk.Most pedig Krisztusban ti,kik egykor távol voltatok,közelvalókká lettetek aKrisztus vére által.Ezért az Efezusi levél alapján kellene közeliteni a kérdéshez.”Mert nem vér és test ellen van tusakodásunk,hanem fejedelemségek,htalmasságok,az élet sötétségének,a világbirói ellen,melyek a felettünk lévő levegőégben,a magasságban vannak”.Tehát nem ember ellen van harcunk,hanem az embert leuraló,gonosz szellemek,démonok ellen! Itt nagyon fontos hogy a szellemiséget és a lelkiséget,ne mossuk össze, mert torzulást okoz!!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s