Bevezetés

 A legtöbben átéljük keresztyénként, hogy egy-egy nehézségben az Úrhoz kiáltunk segítségül, és hamar meghallgattatásra találunk. Ilyenkor boldogan bizonyságot teszünk megtapasztalásainkról, hirdetjük az Úr nagy szeretetét, gondviselését, hatalmát.  Erről szólnak a vasárnap délutáni bizonyságtételek zöme istentiszteleteinken. Ha viszont nem kapunk azonnal választ, és próbáink, betegségeink, nehézségeink ideje elhúzódik, akkor ezeket igyekezünk eltakarni mások elől, nehogy úgy tűnjön, Isten büntet a vétkeink miatt. Szeretnénk sikeresek lenni, és úgy gondoljuk, hívőségünket az Úr „visszaigazolja”, amikor beteljesíti kívánságainkat.

Tanulmányom arról szól, hogy mennyire távol van ez a gondolkodásmód mennyei Atyánk gondolkodásától, aki szeret bennünket, és szeretné, ha Őt nem a meghallgatott imádságainkért, a jelekért és a csodákért szeretnénk, hanem Önmagáért. Amikor nem tűnnek el a próbák, betegségek, (sőt, lehet, hogy emberileg nézve csak rosszabbodnak) azokon keresztül Isten nevel bennünket, hogy átformálódjunk, Hozzá hasonlóvá. Rajtunk múlik, hogy bízunk-e Benne, engedjük-e, hogy szerinte való, használható edénnyé formáljon.

A fenyítés / büntetés felismerése életünkben

„Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád.” Zsolt. 32, 9

 Ha őszinték akarunk lenni, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon keveset értünk, és tudunk a fenyítéssel kapcsolatban. Nem értjük sokszor sem a módját, sem értelmét, sem célját, eszközeit, időtartalmát, hogy mit tesz Isten velünk. Ha Ő nem jönne segítségünkre, és nem tárná fel előttünk titkait kegyelmesen, akkor sötétségben bolyongva maradnánk továbbra is, és folytatnánk a magunk útját. De Ő jön, és tanítani szeretne minket, csak az a kérdés, hogy mi fogékonyak vagyunk-e erre, akarjuk-e? Sokszor Isten „kénytelen” egyre erőteljesebb „módszerekhez” folyamodni, hogy felhívja figyelmünket a bűn veszélyeire, csapdáira.

Feltehetjük a kérdést: hogyan vehetem észre, milyen módon fegyelmez engem Isten?

1. A fenyítés módja sokféle lehet:

• Igéjén keresztül, a Szent Lelke által.
• Lelkiismeretünk, illetve lelkiállapotunk által jelez, hogy nem jó úton haladunk, vagy megerősít, ha szükséges.
• Embereket, gyülekezetet, testvéreket, egyéb eszközöket (pl. keresztyén könyv, média) használ fel, akiken / amiken keresztül eljut hozzánk intése, akarata.
• Körülményeinken keresztül akarja megértetni velünk az akaratát. (Lehetőséget ad, vagy elvesz.)
• Gondolatokkal sugall, stb.

Amikor észrevesszük, hogy valami (legtöbbször nem kívánatos dolog) történt velünk, akkor rögtön szeretnénk megtudni, hogy fenyítése bűneink miatt van-e, vagy így mutatja meg az Úr a helyes irányt, mielőtt bűnbe esnénk, vagy csupán próbatételről van szó, amely által hitünk megerősödhet.

Sokszor hibásan ítéljük meg magunkat, helyzetünket, könnyen végletekbe esünk. Magunk helyzetét próbának ítéljük meg, míg másokét Isten méltó büntetéseként. Nehezen alázzuk meg magunkat Isten előtt. Egyedül Isten Lelke az, Aki tud segíteni leleplezni a bűneinket, és világosságot ad helyzetünk helyes megítéléséhez. Ráadásul nehézségeinkhez számos kérdés is társul a miérteken kívül. Isten olykor késlelteti az ítéletet, úgy tűnik, mintha nem tartaná számon a bűnt. Máskor azonnal közbeavatkozik. Olykor van még figyelmeztetés is a büntetés előtt, (amit a bűnös észrevett, megértett), míg máskor váratlanul éri utol az embereket. Elsiklik a figyelmünk, vagy nem vesszük komolyan a figyelmeztetést. (Milyen előzményei voltak a büntetésnek, melyek azok a törvények / szabályok, amelyeket be kellett volna tartani?) [1]

Ádám és Éva nem kapott külön még egy figyelmeztetést, amikor a tiltott fához közeledtek. Kaint viszont figyelmeztette Isten, miután áldozata nem volt megfelelő, és tanította, hogyan uralkodhat a bűn felett. (Ez megmenthette volna őt az újabb bűnbeeséstől.)

1. Isten különleges útja: az Ő dicsőségét szolgáló szenvedés

Az Ószövetségben Isten elénk adta az áldás és átokról szóló tanítást. V. Mózes 28. Az egész judaista gondolkodást áthatotta, hogy minden emberi életútban az isteni igazságosság gyakorlata tükröződik. Mindenki olyan állapotban van, amilyet megérdemel. Aki vakon születik, sérülten jön a világra, az a bűn nyomát viseli magán. Jézus korában gyakorlat volt, ha egy szenvedő beteget, mint pl. egy vakot láttak, akkor fennszóval kiáltották: „Áldott legyen az igazságosság bírója!”[2] János ev. 9, 1-4-ben olvashatjuk, hogy a tanítványok gondolkodása is ehhez igazodott. Azonban ez a gondolkodás keménnyé és irgalmatlanná tette a szívet. Jézus egyáltalán nem ment bele, hogy a nyomorúság mögötti okokat kutassák, hanem előre mutatott az isteni cél felé.  Az Úr Jézus azt tanította nekik, hogy azért vak ez az ember, hogy „nyilvánvalókká (láthatókká) legyenek benne az Isten dolgai”. Eddig talán senki nem mondta a világtalannak, hogy ő is van valamiért ezen a világon, az ő életének is van értelme. Jézus úgy látta ennek az embernek az életét, mint Istennek a műhelyét, amelyben Ő dolgozik. Szíve megindult az ember szenvedése láttán, felemelte a társadalom kivetetteit, és meggyógyította a testi-lelki betegeket, rászorulókat.

Hasonlóképpen ott van előttünk példaként Jób példája, aki nem tudta, miért kell mérhetetlen szenvedéseket hordoznia. Nem bűne miatt szenvedett, hanem míg a gonosz megkísértette, addig az Úr megpróbálta.

III. A fenyítés és büntetés számos kérdése mellett mégis az a legfontosabb számunkra, hogy meddig tart a szenvedés? Vajon visszafordítható-e ez az állapot, vagy Isten fenyítése büntetéssé válik, és végleges marad? Nem tudjuk, hogy Isten miért fenyít olykor visszafordíthatatlanul, máskor „meggondolja magát”, (Jer. 18, 8) bizonyos eseteket meg csak a végső elszámolás napjára tart fel. Miért fenyítette meg Mózest olyan keményen, visszavonhatatlanul, könyörgése ellenére is? Isten megbocsátott, de a büntetés mégis ott maradt. Más esetekben Isten „meggondolta” a rosszat, amit tervezett, mert látta a bűnbánatot. (Ninive megmenekülése, Jónás 3, 10; Ezékiás meggyógyulása És. 38.) Olykor pedig villámcsapásként sújtott ítélete a bűnösre, mint Kóréra és csoportjára IV. Móz. 16, 32, vagy Úzzára, aki a frigyládát megérintette, II. Sám. 6, 6-7; vagy Anániásra és Szafirára.  Ap. Csel. 5, 1-11. Nem tőlünk függ, Isten milyen módon, milyen eszközökkel, mennyi ideig fenyít minket, sőt, mikor látja szükségét a fenyítésnek. Az is Tőle függ, hogy bűneinknek lesz-e büntetése, kihatása további földi életünkben a megtérésünk ellenére is, vagy csak diminuált formában ér minket a bűneink következménye, vagy teljesen eltörli azokat bűneinkkel együtt.  (Pl. drog, cigaretta, ital, szexuális kicsapongások, stb. következménye.)

Mi két dolgot tehetünk:

1, Bűnbánattal, alázatos szívvel közelíthetünk Hozzá. Ő megígérte, hogy megbocsát, és nem akarja a bűnös halálát.

2, Teljes bizalommal vehetjük kezéből mindazt, amit ad, tudva, hogy az Ő bölcsessége, jósága, és irgalmassága meghaladja a mi képességeinket. Minden kegyelem, amit tesz velünk Isten. Az is, ha felismerjük, hogy nem a véletlen műve a nehézségek az életünkben, hanem az Ő kezének munkája.

Bibliai példák a fenyítésre

Szinte nincs olyan történet a Bibliában, amelyben ne követhetnénk nyomon, hogyan neveli, fenyíti Isten az Ő népét, gyermekeit. Gondolatébresztőnek a következőket választottam:

• Ádám és Éva kiűzetett a Paradicsomból, és személyre szólóan kaptak büntetést, amely kihatott az egész univerzumra. I. Móz. 3, 14-24
• József és testvéreinek története.
• Az Egyiptomból kivonult 1. generáció nem vonulhatott be Kánaánba (Józsué és Káleb kivitelével), mivel nem hitték el Isten ígéretét. IV. Móz. 14, 29-30
• Mózes nem mehetett be az ígéret földjére. IV Móz. 20, 12; V. Móz. 1, 37; 3, 23-27
• Miriám poklos lett Mózes ellen való beszéde miatt IV. Móz. 12, 1-15
• Ezékiás hiúságáért bűnhődik. És. 39; II; Krón. 32, 31
• Nabukodonozor istenítette magát, ezért az Úr elvette az értelmét. Dániel 4, 25-34
• Dávid gyilkossága és paráznasága miatt meghalt a Bethsabétól született fia, és házából nem távozott el a fegyver. II. Sám. 12, 10-19

• Salamont a bálványimádó szép nők vezették tévútra, amelynek következtében ő is idegen isteneket kezdett el imádni. Az ő büntetése az volt, hogy az ország kettészakadt, fia már nem uralkodhatott 12 törzsön. I. Kir. 11, 11-13
• Zakariás megnémult egy időre hitetlensége miatt. Lk. 1, 20

Mi az oka a szenvedésnek?

1, A Biblia tanítása szerint Isten az embert a vele való közösségre teremtette, nem pedig a szenvedésre. A teremtéskor ismeretlen volt az ember számára a fájdalom, a szenvedés, a könny, a betegség, a háború, a halál, stb. Isten a saját leheletével adott életet az embernek, ezzel együtt pedig szabadságot is adott neki. Isten így szól hozzánk:

„Az életet és a halált adtam előtökbe, … válaszd azért az életet!” V. Móz. 30, 19. Ő bátorít, bíztat minket is, hogy az életet válasszuk. Az ember tragédiája, hogy egy idő után mégis a halált választotta. A mi rossz döntésünk következménye a szenvedés. A szenvedés a bűnnel és a halállal együtt jött be a világunkba, mivel az ember bűnbeesett, rosszul döntött. Isten népének a bűne, hogy inkább repedezett kutakat választ az élő vizek forrása, Isten helyett. Jer. 2, 13. Úgy tűnik, hogy így, Istentől elszakadt állapotban az ember ki van szolgáltatva mindenféle szenvedésnek.

2, Eltekintve a kollektív vétkességünktől, elmondhatjuk azt is, a szenvedés sokszor egyéni bűnök következménye. (Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, miként hatnak ki a bűnök testi-lelki síkon életünkre, és utódainkra is, ez külön tanulmányt érdemelne.) A jó hír azonban az, hogy Isten nem hagyja magára az embert: utánunk jön, és segítségét kínálja fel nekünk. Az Ő kezében a szenvedés is áldássá válik. Noha Isten nem akarta a szenvedést, ezt is felhasználta a maga céljára. Sokan Istent okolják, miért adta az embernek a rossz választási lehetőségét is? Nem tudjuk a választ. De ha nem adott volna lehetőséget, akkor azt kérdeznénk: miért nem adott Isten nekünk szabadságot, hogy dönthessünk két lehetőség közül?

3, Szenvedéseinknek ne az okát, hanem a célját keressük. Többnyire mikor túl jól megy az embernek a sorsa, élete felfelé ível, esze ágában sincs az Istent, az odafelvalókat keresni. Isten az, aki elkészít, „megérlel” bennünket a szenvedések által, különben mi vidáman sétálnánk a kárhozat felé. Valóban különleges kegyelmi alkalomban részesülünk, amikor felismerjük az Úr fenyítését!

Mégsem értünk mindent a szenvedéssel kapcsolatban. Van benne valami misztérium, titok. Kérdezzük Krisztust, aki a Fájdalmak Férfia volt földi mivoltában. Ő tud választ adni szenvedéseink kérdéseire, miközben erőt is ad azoknak elhordozásához. Általa élhetünk közösségben a Mindenható Atyával, míg egykor színről színre láthatjuk Őt, és átélhetjük, mint gyermekei, hogy

„az Isten eltöröl minden könnyet a szemükről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom sem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jel. 21, 4. 

Folytatás következik….