Egy igen nehéz témát veszek most elő. Régóta előttem van, de élethelyzetemből, és szolgálati érintettségeből adódóan sem volt fontos, hogy ebbe mélyebben beleássam magam.

A téma pedig nem más, mint a házassság előtti tisztaság, és a szexualitás kérdése.

A mai konzervatív teológusok igei alapra építve állítják: Isten tiltja a házasság előtti (és a házasságon kívüli) szexuális kapcsolatot – ez utóbbit az igéből pontosabban fogjuk látni.

Kétségtelen igazság, hogy az ószövetségben világos utalások vannak e kérdésben. Ami igazán nagy kérdés: hogyan kell alkalmaznunk ezt a mai korban? Erről fogok most az ige mezsgyéjén értekezni. Ha érdekel, tarts velem…

Első ige, ami a Szentírásban előttünk áll Istennek Ádám teremtése utáni felfedezése amely így szól:

“Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” Gen 2,18

Kétségtelen, hogy az ember társas lény, és nem sok emberrel találkoztam életem és szolgálatom során, aki ezt az állítást kétségbe vonta volna. Még azok is, akik hosszú ideje egyedül vannak, és már-már megszokták a magányos életet tisztán tesznek állásfoglalást a társas lét és a házastársi kapcsolat mellett.

Valóban nem jó az embernek egyedül lenni, s ez nem csak testi, hanem erősen lelki szükséglet is. Bár a nőknek kezdetben jobban, a férfiaknak kevésbé, de szükségünk van testi segítőtársra, fizikai erőre a munka, a feladatok, az élet terheinek cipeléséhez. S ahogy a testi erőre és segítségre, ugyanígy – vagy még sokkal inkább – szükségünk van a lelki társra, a lelki támogatásra. Ezért is szoktam mondani: a házasság nem csupán testi, hanem testi-lelki szövetség, így a házasság ellen véteni sem csupán testileg, hanem lelki értelemben is lehet. (De erről majd később)

Isten – és nem Ádám – ismeri fel tehát ezt a szüskéget, amit az ember akarata és kérésétől függetlenül teljesít is. Isten dönt arról – és nem Ádám – hogy szüksége van egy társra, méghozzá egy segítőtársra, akik így ketten együtt lesznek egész, teljes és Isten előtt szolgálatra alkalmas emberré.

Második ige is hamar elénk kerül:

“Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté.” Gen 2,24

Sok igazság megfigyelhető ebben az egy igeversben.

Egyrészt: Ádám és Éva (és majd később Jézus az Isten Fia) az egyetlen személyek a világtörténelemben, akik közvetlen isteni beavatkozással születnek meg, illetve még pontosabban alkotódnak meg. (lásd: Bárá és Ászá szavak)

Minden más ember szexuális aktus során, a férfimag és az asszony petesejtjeinek egyesüléséből születik, s így szó szerint minden ember két másik ember “egy testté lételének” bizonyítéka.

Másrészt látható még, hogy Isten előtt az ember nem a férfi, vagy a nő külön-külön, hanem a férfi és a nő egysége, azaz a kettő együtt. Teljesen világosan látszik ez a Gen 1-ben: “Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

Az isteni képmásságunk tehát teljességében csak a férfi és nő egységében tud megvalósulni és beteljesedni teljesen, és semmiképpen nem külön az egyikben vagy a másikban. Ezért is mondjuk úgy: fele-ség, vagy házas-fél. Ő a másik felem, mondhatnám úgy is: a férfiember asszony nélkül csak fél-ember. (mert nem teljes)

Az ebből a premisszából következő harmadik igazságot Pál mondja ki a Korinthusi levélben:

“A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.”  (1 Kor 7,3-4)

Itt is gyönyörűen látszik a “ketten egy testté” váló lét. A férfi teste alkotásuk nyomán nem (kizárólag) az övé, hanem a feleség teste is, és a feleség teste alkotásuk nyomán nem (kizárólag) az övé, hanem a férjéé is. A kettő tehát egy,  így amikor az egyik ellen vétünk, önmagunk teljességét sebezzük meg.

A házasság szentség, mert kizárólagos elkülönítettséget teljesít meg, azaz Isten egyértelműen egy férfi-egy nő teljes testi-lelki egységében alkotta meg az embert, így igazuk van azoknak, akik – a mai korszellemmel szemben – védik a házasság monogámitását és az egy nő és egy férfi kizárólagos kapcsolatát.

Az is vitán felül áll, hogy Isten igéje a szexualitást egyértelműen és kizárólag a házaséleten belülre utalja. Jól látszik ez a következő Mózesi (5Móz) igékből:

“Feleségül vettem ezt a nőt, de amikor bementem hozzá, nem találtam szűznek”…. (22,14)…De ha igaz volt a vád, és valóban nem volt szűz a lány, akkor vigyék a lányt apja házának a bejáratához, és kövezzék halálra a város férfiai, mert gyalázatot követett el Izráelben azzal, hogy paráználkodott apja házában (22,20)

Ez a szakasz világossá teszi: mózesi törvények alatt élő nép körében a házasság előtti szexuális kapcsolat tiltott és üldözött volt.

Más – de szerény véleményem szerint erős – kérdés, hogy ez a szüzesség és szeplőtlenség csak a leányokra, vagy a fiatal férfiemberekre is volnatkozott volna-e? A leány szűzességének voltak látható jelei, de vajon a férfiember szüzességét hogyan lehet bizonyítani? Vagy a törvény csak az asszonnyal szemben támasztotta ezt a kövtelményt? (nincs válasz)

Később az ige ezt írja:

“Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is.” (22,23)

Na ez itt már egyértelmű. Mindegy, hogy a férfi ember házas-e vagy sem. Ha egy férjes asszonnyal elhál, vétett, betört, és feldúlta az asszony és a férje közötti szent és kizárólagosnak rendelt egységet és kapcsolatot, így Mózes törvénye mindkettő bűnösségét és felelősségét egyetemlegesen állapítja meg.

“Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál, vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott segítségért a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el felebarátja asszonyán. (22,23-24)

Ez a szakasz arra ad világos útmutatást, hogy izrael népében a jegyesség – az elhálás kivételével – mindenben egyenlő volt a házasság kötelékével. A jegyben járás Isten előtt tehát már olyan volt, mint a házasság.

Összegezzük az eddigieket:

• Isten előtt az ember: a férfi és a nő együtt.
• Isten egy testként látja őket, létformájukat a házasság kötelékében megkötött élethosszig tartó testi-lelki közösségbe rendeli.
• A szexualitás a házasság előtt tiltott, a házasság után csak annak keretén belül valósulhat meg.
• Minden házasságon kívüli nemi aktus paráznaság, azaz vétkezés a másik teste és az Isten által rendelt házassági szövetség (börit) ellen.

Most jön a neheze.

Azt ma sem vitatja senki, (még a pogány világ sem) hogy a házasság utáni szexualitás harmadik féllel a házasság megtörése, ami bűn, s akár váló ok is lehet. Megcsalásnak hívjuk és a hitetlen társadalom sem tolerálja. Ebben tehát nincs konfliktus a hívő ember és Isten igéje között, sőt ahogy imént említettem a hitetlen ember és Isten igéje között sem.

Sokkal nehezebb kérdés, hogy mi van a mai fiatalokkal, s az ő házasságkötés előtti szűziességükkel.

A fenti igékre hivatkozva sok biblikus teológus állítja, hogy ezek az igék és parancsolatok ma is élnek és igazak, Jézus az újszövetségben sem törli el a törvényt (Mt 5,17) és a paráznaság kérdésében nem hogy enyhítene, sokkal inkább szigorít. (Mt 5,27-28)

Csakhogy azóta (Mózesi törvényadás) eltelt 3000 év és a kereszténység a zsidó-társadalmi kultúrából áthelyeződött pogány kultúrába, nem beszélve a teljes társadalmi átalakulásról amin az idők folyamán átmentünk.

Fontosnak tartom, hogy mielőtt ítéletet mondunk e kérdéskörben legyünk alaposak és ne veszítsük szem elől azt a társadalmi berendezkedést, amelyben ezen tövények születtek, és amelyben ezeket meg kellett tartani!

1. Az első fontos különbség, hogy a pátriarchális korban a családfő szerepe egészen más minőségű volt, mint ma. A család papjai, teljhatalmú urai és testi-lelki vezetői is voltak egyben. (Megjegyzem ebben – a teljhatalmú úr-on kívül – ma sem kellene különbséget tenni, egy mai családfő ugyanúgy felelős a rábízottak testi-lelki egészségéért, gyarapodásáért.)
2. Abban azonban már nagy különbség van, hogy a mózesi korban a családfő kizárólagos joga volt eldönteni hogy a gyerekét kiházasítsa, (férjhez adja a lányát vagy feleséget hozat a fiának… (lásd Genezis 24: Ábrahám feleséget hozat Izsáknak). Nem volt tehát beleszólása (főleg a leány gyermeknek), hogy férjhez megy-e vagy sem, sőt abban sem, hogy kihez. Nem ő döntött ugyanis egyik kérdésben sem.
3. A másik döntő különbség, hogy a (mai fogalmaink szerint) gyereket 14-15 éves korukban már összeadták, tehát amint serdülő (ivarérett) korba értek, férjhez adták őket. (Jól kivehető ez 2000 évvel később Jézus anyja Mária történetéből is. Ne felejtsük el, hogy Mária, Jézus anyja is fogantatásakor csak 14-15 éves leányanya lehetett)
4. Harmadik különbség, hogy a 14-15 éves “gyerekek” nemcsak házasodtak, hanem aktív munkaerő is voltak a nagycsaládokban. A “mohar” amit ma hozománynak fordítanánk nem csupán a szülőktől jövő ajándék volt az ifjú párnak, hanem egy megállapodott pénzösszeg, amit a fiús apa fizetett a lány apjának az így elvesztett munkaerő ellentételezéséért. A házasságról ugyanis a családfők állapodtak meg, s a leánygyermek a fiú (férj) családjához költözött. Mivel a családok nagycsaládi gazdálkodásból, földművelésből és állattartásból éltek, s így a leányos apát munkaerő veszteség érte, a fiús apa ezt térítette (vásárolta) meg a moharral, azaz fizetett azért hogy plussz munkaerő érkezett a családjába.

Ezen felül a 15 éves fiúgyermek vallási értelemben is felnőtté vált, innentől ment át egy beavatási szertartáson és innentől volt joga szavazni, nemzeti döntésekben részt venni, vagy felolvasni a zsinagógában. (Egy ilyen szertartásnak magam is szemtanúja voltam izraelben 2017-ben a Jeruzsálemi siratófalnál. A beavatott fiúcska ott sem volt idősebb 15 évesnél)

A szexualitás mint vágy és örömszerzés.

Nagy kérdés, hogy Isten mire adta a szexualitást az embernek. Csak szaporodásra, (Gen 1,28) vagy örömszerzésre is?

Azt hiszem nem kell senki felnőtt embernek bizonygatni, hogy utóbbira is.

Hiszen a szexuális vágy minden emberben akaratlan is jelen van. Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy belénk helyezte a vágyakozást a másik nem iránt, és testileg is úgy formálta meg az embert, (férfit és nőt egyaránt) hogy az aktus folytán öröm és beteljesedés érzését élje át. A szexulaitás tehát nem csak testi, hanem testi-lelki öröm, beteljesedés, teljesség is.

Nehéz volt-e a mózesi törvényt (ne paráználkodj!) betartani a mózesi korban? Az a meglátásom hogy nem. Mégpedig azért, mert abban az időben és kultúrában a gyerekeket 14-15 éves korukban kiházasították. A szexualitás teremtettségünk folytán alvó vágy a gyermekben, ami csak serdülőkörban 13-15 éves kor körül (erről is Isten döntött) ébred fel. Egy 12 éves fiúgyermek szexuális érdeklődése igen alacsony. Látom ezt ennyi idős fiacskámon és vissza tudok emlékezni önmagam szexuális ébredésére is.

A vágy, az érdeklődés a másik nem iránt a lányoknál az első peteérés, a fiúgykáknál nagyjából az első spontán magömléssel egyidőben ébred fel. És mire ez megérkezett Izrael gyermekeinél, hamarosan házas állapotban találták magukat, amelyben szabadon gyakorolhatták és megélhették az Isten által beléjük táplált és ültetett nemiséget. Nem volt tehát ez kín vagy nehézség az életükben.

De mi a helyzet a mai fiatalokkal?

A biológiai órájuk felébredése ugyanúgy megtörténik 13-15 éves korban, azonban a társadalom igen nagyot változott.

• Ma a 18 év alattiakkal történő szexuális kapcsolatért lassan itthon is börtönbüntetés jár.
• Házasság kérdése pedig ha bármely családban felmerülne 13-15 éves kor körül – azon kívül, hogy törvénybe ütköző cselekedet – bizton számíthatna a társadalom megvetésére. (Ma Magyarországon 18 éves kor alatt egyébként nem is lehet házasságot kötni csak gyámhatósági engedéllyel. No, nem mintha bárki is tolongana a házasságkötő termekben ennyi idősen)

Aztán ott van a tanulás és a munkakezdés kérdése. Korábban említettem, hogy a 14-15 évesek a társadalom teljes jogú tagjának számíttattak, és főleg kötelesek voltak részt venni a munkában.

Ma a fiatalok munkakezdése és így önálló életkezdése is a tanulmányok miatt kitolódott a 20-as éveik végére, nem ritka, hogy 30-35 éves korban házasodnak, ha egyáltalán…

És most gondolkodom…Ismerünk egy teremtő Istent, aki úgy szerette ezt a világot, hogy önmagát adta érte. Ismerjük a Szentírást, amiben végig azt látjuk, hogy Isten törődik népével, szereti, keresi, hívja, bátorítja, védi…és persze ha kell fenyíti is. Ez a teremtő Isten nekünk adja az egész világot, észreveszi hogy “nem jó az embernek egyedül lenni”, (Ő veszi észre és nem Ádám!!), ad a férfiembernek asszonyembert akiket egy testté rendel. Belénk helyezi a vágyakozást egymás iránt és azt akarja, hogy örömünk, békességünk, beteljesedett életünk legyen, mindezt persze úgy, hogy vele is élő a kapcsolat.

Most pedig kérdezem magamtól és tőletek is: ti tényleg el tudjátok képzelni azt, hogy van egy újjászületett, megtért, Istennek mindenben engedelmes 22 éves fiatalember, aki tényleg odaszánt életű, aki már 14 éves kora óta magérett, de nem talál 28, vagy akár (Isten csak a megmondhatója) 35 éves koráig sem feleséget magának (mert nincs hozzá illő, vagy nem ismeri fel), szóval ti el tudjátok képzelni, hogy Isten egy ilyen törvénnyel megkötözné a szeretett és engedelmes gyermekét, és egy akaratlan és tomboló vágy évtizedekig való elfolytását várná el tőle???

Ekkora magaslabdát adna a mi Urunk a sátánnak? Mert mondom nektek, ember nincs aki ebben tisztán meg tudna maradni. (nem beszélve az önkielégítésről, amire meg azt mondja az írás, hogy tisztátalan, tehát akkor még azt sem teheti). Tehát akkor úgy fogja megélni a hitét 14-30 éves koráig, hogy kíván, vágyakozik, (ami nagyjából havonta fizikailag (spontán magömlés) is megjelenik az életében), majd szenved, elbukik, s jön a belső vádlás és önmarcangolás.

És látok ilyet! És ismerek ilyen testvért, és tudom hogy tiszta a szíve, és tudom hogy szenved. Nem akar engedetlen lenni, és próbál tisztán megmaradni….de elukik és aztán meg jön az önvádlás és lelki marcangolás!

Nem véletlenül írja Pál:

“Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. 1 Kor 7,3-5

Ezen felül a hívő családok, konzervatív szülők még azzal is tetézik a gyülekezetekben felnőtt gyerekük lelki terhelését, hogy nemcsak azt várják el tőle, hogy házasságukig (akár 30 éves korukig) ne éljenek nemi életet és önkielgítést se folytassanak (amit egyébként ők maguk sem tudtak megtartani), hanem azzal is hogy azt várják el tőle, hogy csak hívő fiúval vagy lánnyal házasodjanak. (“ne legyetek hitetlennel felemás igában!”(Mission impossible)

Tényleg ezt akarná Isten?

És persze tisztában vagyok vele, hogy erre majd azt mondják a konzervatívok (félreértés ne essék, én is az vagyok, és igazuk is van), hogy: Isten képes mindenre, és képes megadni a vágy feletti uralmat is, de kérdem én tud valaki nekem mutatni egy fiatalt is aki ezt a teljes tisztátalanságot 14-30 éves kora között meg tudta őrizni? Van egyetlen egy is???? 

Azzal együtt írom ezt, hogy teljességgel egyetértek azzal hogy a 14-18 év közötti szexuális szabadosság

Konklúzió

Jó lenne itt valami végső következtetésre jutni, de sajnos az a konklúzióm, hogy nincs konklúzió.

Tisztában vagyok vele, hogy a teljes írás Istentől ihletett. Tudom hogy a törvény jó és védelmünkre adatott. Azt is tudom, hogy Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse.

De az is igaz, hogy Jézus maga a törvényadó és a Mt 5-ben a törvény magyarázata részben (bár el nem töröl) de némely törvényeket szigorít, némelyeket enyhít. (lásd szombattörvény)

És az is világos, hogy a kijelentés lezárult, a Mózes 1-től a Jelenésekig Isten elmondott nekünk mindent, ami az üdvösségünkhöz kell és senki nem rakhat hozzá és nem vehet el belőle!!! (Jel 22,18-19)

Tehát ki kell jelentenünk: a házasság előtti szexuális élet az ószövetségi írások szerint bűn, az újszövetség pedig nem beszél róla. (csupán a felnőttek és özvegyeknek szóló eszkaton váradalomban élő Páli tanácsként van rá utalás. (1 Kor 7)

Jézus (vagy Pál ) amikor paráznaságról beszél az újszövetségben, csupán a házasságon kívüli nemiségre utalva beszél, de nincs külön újszövetségi tanítás a fiatalok házasság előtti tisztaságára vonatkozóan)

De ezzel együtt az is igaz, a társadalom amelyben élünk és vele a pogári és büntető törvények nem teszik lehetővé, hogy 2000 évvel ezelőtti zsidó-semita társadalmi berendezkedésben éljünk. Gondoljatok csak bele mi történne, ha egy házasságtörő asszonyt ma én mint lelkész a gyülekezettel együtt megköveztetnék. Szerintem nem nagyon jönnék ki a börtönből egyhamar! Pedig ez is mózesi parancs nem? (5 Móz 22,22)

Most akkor az egyiket meg kell tartanunk, a másikat nem (mondván megváltozott a világ és a társadalom)? Hogy van ez?

Sőt Pál tesz még egy érdekes kijelentést, amit az elején leszögez, hogy ezt nem az Úrtól kapta, hanem tanács, és így szól!

“Ha pedig valaki azt gondolja, hogy tisztességtelenül bánik jegyesével, és már nem tudja magát fékezni, és így érzi szükségesnek, tegye meg, amit akar, nem vétkezik: vegye feleségül. Aki azonban szilárd elhatározásra jutott, és a szükség nem kényszeríti, mert hatalma van saját kívánsága felett, és úgy döntött szívében, hogy jegyesét megőrzi: jól teszi. Azért aki feleségül veszi jegyesét, az is jól teszi, de aki nem veszi feleségül, még jobban teszi.” 1Kor 7, 36-38

Fenti igékből jól látszik, hogy Pál érti ezt a belső vágyakozó szükségességet, és azt mondja: felülről jövő ajándék az ezen való uralkodás ami nem mindenkinek adatik meg. Jegyespárokról beszél itt Pál, és azt mondja: ha elhálnak a jegyesség alatt, nem vétkeznek, de házasodjanak össze. Ha megmaradnak azonban tisztán a jegyesség teljes ideje alatt, hát adjanak hálát az Úrnak, aki megadta nekik a képességet erre. (tehát nem vállveregetni való emberi erő az, ami képessé tesz a tisztaságra valakit, hanem az Úr kegyelme)

Végül szeretném felhívni a figyelmeteket még egy fontos dologra:

János 95 környékén, tehát Jézus feltámadása és mennybemenetele után 60 évvel raboskodik Patmosz szigetén, ahol az Úr angyala (maga Jézus) megjelenik neki, és levelet diktál a 7 gyülekezetnek.

És mivel kezdi mind a 7 levelet? Azzal a mondattal, hogy  “Tudok cselekedeteidről…helyzetedről….állapotodról…körülményeidről…”

Jézus tehát ismeri és figyelembe veszi a hívő embernek nem csak a szívét és annak szándékait, hanem az életkörülményeit is. A társadalmat, a lehetőségeit a világot és annak minden nyomorát amelyben a hívő él.

Higgyétek el, Jézus ismeri a mai ember helyzetét is. Tudja, hogy alig van már tényleg újjászületett hívő (Ő maga mondta meg, hogy így lesz) és azt is, hogy milyen nehéz párt találni. Azt is látja mi lett a házasság intézményével, hogy a fiatalok alig házasodnak, és hogy igen nagy nyomorúsága van egy mai mindenben engedelmeskedni akaró fiatalnak ezekben a kérdésekben.

Nem tudom tehát, hogy mi a helyes válasz erre a kérdésre. Azt tudom csak, hogy Jézus és az ige ebben a kérdésben nem ad nekünk a mai korra is abszolút alkalmazható és tiszta tanítást. Minden, ami ott elhangzik (és most nem a 10 parancsolatra, hanem a további 613 mózesi parancsolatra gondolok) a zsidó szubkultúrára volt érvényes, amely szerint ma Európában lehetetlen (sőt törvényellenes) élni.

Sem elvenni, sem hozzátenni nem akarok Isten igéjéhez, ennél sokkal jobban ismerem és félem az én Uramat. Csak elgondolkodtam, és mindenkire rábízom a döntést, hogy hogyan értékeli és értelmezi az igét ebben a roppant kényes, és bonyolult kérdésben. Mindazonáltal nyitott vagyok az igei tanításra, így ha van bárkinek látása, igéje, ami elkerülte a figyelmemet és mégis egyértelmű tanítást ad a mai korra is, kérem ne rejtse ezt el előlünk és írja meg kommentben.

Az Úr legyen velünk!